El: Harcos, domináns csapatot akarunk látni a pályán – Csercseszov

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.08.17. 14:12
null
Csercseszov harcos, domináns játékot vár a Ferencvárostól (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros az Európa-liga-selejtező playoffkörében folytatja nemzetközi szereplését, csütörtökön a Shamrock Rovers ellen lép pályára a Groupama Arénában. A párharc első meccse előtt Sztanyiszlav Csercseszov és Pászka Lóránd válaszolt az újságírói kérdésekre. 

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a következőket mondta a találkozó előtt:

„Kielemeztük a Shamrockot, vannak jó játékosaik, jól működnek csapatként, fizikailag erősek és hasonlóan kemény futballt játszanak, mint amit a szigetországi csapatoktól megszoktunk. Képesek hosszú labdákkal operálni.A játékunk elég ingadozó volt az elmúlt időszakban, sokszor akár egy meccsen belül is két ellentétes félidőt produkáltunk. Szeretnénk kilencven percen keresztül ugyanazt a szintet tartani, harcos, domináns csapatot akarunk látni a pályán. A holnapi meccs fél hétkor lesz, arra is felkészültünk, hogy nagy lesz a forróság.

A kerettel kapcsolatban elmondta, Rasmus Thelander megsérült a Mol Fehérvár ellen, illetve Kristoffer Zachariassen és Samy Mmaee sem feltétlenül áll rendelkezésre a csütörtöki mérkőzésen.Remélik, a visszavágón már számíthatnak rájuk. A heti két meccs miatt egyébként is igyekeznek frissíteni a csapatot, és nemcsak azt nézik, hogy fizikailag milyen formában vannak a játékosok, hanem azt is figyelembe veszik, hogy milyen a mentális állapotuk.

Pászka Lóránd, a Ferencváros védője szerint harcos összecsapásra számíthatnak.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen stílusban futballozik a Shamrock, e szerint készültünk ellene. Nyilván olyan erőt nem képvisel, mint a Qarabag, de biztos, hogy sok ütközést, egy az egy elleni párharcokat hozó mérkőzés lesz. Nagyon csalódottak voltunk, hogy nem folytathattuk a szereplésünket a BL-ben, viszont az élet nem áll meg, most mindenki arra koncentrál, hogy idén is meglegyen az Európa-liga. A hétvégi, Mol Fehérvár elleni nagy különbségű győzelem önbizalmat adott, szeretnénk hasonló eredményt elérni az írek ellen is. Nekem személy szerint óriási dolog, hogy a nemzetközi kupaporondon szerepelhetek, hiszen fél éve a másodosztályból érkeztem a Ferencvároshoz. Próbálom élvezni minden egyes percét, és azon vagyok, hogy minél jobban tudjam segíteni a csapatot.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Csütörtök, 18.30: Ferencváros
–Shamrock Rovers (ír) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

VISSZAVÁGÓ
Augusztus 25.
, 21.00: Shamrock Rovers–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
26 perce

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
11 órája

A BL-selejtezőben végig kiemelt lesz a Fradi; Marozsán–Alcaraz a Roland Garroson

E-újság
20 órája

Legyen végre kettő! – Mohai Dominik jegyzete

Német labdarúgás
20 órája

A Fradi két játékost is bejelenthet a napokban, brazil és paksi kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:34

NB I: kelet-magyarországi rekord és 25 éves nézőcsúcs

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:55

Szalai Gábor: Életem legfontosabb gólját szereztem Győrben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 08:19

„Én nem a második, hanem az első évemben nyerek” – Keane beszédében a Tottenham edzőjéről emlékezett meg

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 14:49
Ezek is érdekelhetik