Ekl: 50 000 euróra büntették a DAC-ra váró bukarestieket

Vágólapra másolva!
2022.08.05. 17:25
null
FCSB-szurkolók a CFR elleni júliusi bajnoki mérkőzésen (Fotó: AFP)
Ötvenezer eurós pénzbüntetés mellett az egyik kapu mögötti oldalt le kell zárnia a bukaresti Nemzeti Arénában az FCSB csapatának a Dunaszerdahely elleni labdarúgó Európa-konferencialiga-selejtező jövő csütörtöki visszavágóján – döntött az UEFA, amely az előző körben, a Szaburtalo elleni visszavágón tapasztalt durván rasszista szurkolás miatt büntette meg a román együttest.

 

Az említett déli lelátóoldal a drukkertábor kemény magjának törzshelye – ide most legfeljebb gyerekeket engedhet majd be az FCSB. A klub tulajdonosa, Gigi Becali meg is üzente a szurkolóknak, hogy nem akar több büntetést fizetni.

„Sok pénz az ötvenezer euró. Hogy Becali ezért fizessen? Hát hülye vagyok? Miért cigányoznak? Most játszunk ezekkel a magyarokkal, és a kemény mag helye be van tiltva. Ha megint azt kiabálják, hogy ki a magyarokkal az országból, az egész pályát betiltják. Miért kiabálják? Ez az ő országuk is. Mondom én, hogy Orbán Viktorral harcolok, de inkább csak viccből” – mondta Becali a Pro Arena televíziónak, utalván közelmúltbeli nyilatkozatára.

A bukarestiek 1–0-ra nyertek a DAC otthonában a párharc első mérkőzésén, a visszavágó augusztus 11-én, csütörtökön lesz.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: gól nélküli döntetlent ért el a DAC ukrán ellenfelével szemben

Minden más foci
2025.07.10. 21:13

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2025.07.09. 22:41

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Egy átlövés döntött a ráadásban, kikapott a CFR a Szuperkupa-mérkőzésen

Minden más foci
2025.07.05. 21:34

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

Világi Oszkár: Még van esélyünk megőrizni a pozíciónkat

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 09:04
Ezek is érdekelhetik