Ekl: Teher nélkül, okosan kell futballozni – Kovács Dániel

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2022.07.25. 11:01
null
Kovács Dániel, a Mol Fehérvár FC kapusa már a Qabala elleni Ekl-selejtező visszavágójára összpontosít (Fotó: Meder István)
Kovács Dániel, a Mol Fehérvár kapusa szerint nagy hibát követnének el, ha azt hinnék, már megvan a továbbjutás a Qabala ellen.

 

Úgy indul útnak a Mol Fehérvár FC szerdán Azerbajdzsánba, mintha nem is szerzett volna háromgólos előnyt (4–1) csütörtökön a Qabala elleni Európa-konferencialiga-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén – a kapus Kovács Dániel szerint baklövést követnének el, ha azt hinnék, már a következő körbe jutottak.

„Nem szabad hátradőlnünk – mondta lapunknak a Mol Fehérvár FC 28 éves kapusa. – Látni kell, hogy az első félidőben kétgólos előnyre is szert tehettek volna a vendégek. Szerencsére nem így történt, s miután egyenlítettünk, a fordulás után átvettük a meccs irányítását és végül fölényesen győztünk – a statisztika alapján huszonkét kapura lövés állt a nevünk mellett, ez soknak mondható. El kell ismerni, háromgólos különbség nem feltétlenül volt a két csapat között, de rengeteget tettünk a siker érdekében, ami meghozta a gyümölcsét. A győzelmi kényszer terhe nem minket nyom, ez is a malmunkra hajthatja a vizet. De úgy kell kifutnunk a pályára, mintha nem is született volna gól az első meccsen és idegenben is nyernünk kellene. Láttunk már jó néhány példát arra, hogy egy csapat ilyen tetemes előnyt is elherdált, s végül kiesett, mi nem akarjuk ezt átélni, ezért okosan, taktikusan kell futballoznunk.”     

Ha a Vidi a következő körbe jut, a moldovai Petrocub Hincesti és az albán KF Laci párharc továbbjutójával méri össze erejét, a felek első összecsapásán nem született gól.

„Ha csütörtökön továbbjutunk, olyan csapattal játszunk a playoffért, amely ellen jó eséllyel szállnánk harcba. De nem szabad ennyire előretekintenünk, mint ahogyan az sem mindennapos téma az öltözőben, hogy a legutóbbi tizenöt mérkőzésünkön csak egyszer kaptunk ki, a Fenerbahce elleni felkészülési találkozón három nullára, mellette tízszer nyertünk és négyszer ikszeltünk. Egyelőre azonban csak a visszavágó foglalkoztat minket, mindössze két óra az időeltolódás, ez nem vészes, áthidalható. Azt is meg kell oldanunk, hogy miután hazatértünk, hamar regenerálódjunk, vasárnap ugyanis már bajnoki vár ránk Pakson. A cél nem lehet más, mint hogy beférkőzzünk a top háromba, és bejussunk a Magyar Kupa döntőjébe. A Ferencváros előttünk jár, de tudjuk, egyetlen klub »hatalma« sem tart örökké, a tavasszal is lehetett látni, időnként sebezhető a csapat. Bizakodom, szép idény várhat ránk.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Csütörtök, 18.00:
Qabala (azeri)–Mol Fehérvár FC – élőben az NSO-n!
Az első meccsen: 1–4

Legfrissebb hírek

Videó: Koszta Márk ismét betalált Görögországban

Légiósok
2025.01.05. 19:39

Kovács Dániel: Mindig a tökéletesre kell törekedni

Légiósok
2024.12.05. 07:24

„Nem rúgtam annyira rosszul” – Szolnoki a Fiorentina ellen kihagyott sorsdöntő 11-esről

Európa-konferencialiga
2024.08.30. 08:06

Videó: „Újpest, Újpest” – zengte Felcsúton a Fiorentina-tábor

Európa-konferencialiga
2024.08.29. 23:37

Fiorentina: „Most az első perctől más hozzáállással kell játszanunk a Puskás Akadémia ellen”

Európa-konferencialiga
2024.08.28. 19:41

Hornyák Zsolt: Semmi catenaccio, támadni fogunk a Fiorentina ellen!

Európa-konferencialiga
2024.08.28. 17:19

Gróf Dávid: A görög élvonalban is alapember maradnék

Légiósok
2024.08.17. 09:32

A Fehérvár hazai pályán is kikapott az Omoniától, búcsúzott a Konferencialigától

Európa-konferencialiga
2024.08.14. 20:00
Ezek is érdekelhetik