Ekl: Már tíz mérkőzés óta veretlenek vagyunk! – ifj. Dárdai Pál

Vágólapra másolva!
2022.07.27. 08:51
null
Dárdai Pálnak volt gólszerzési lehetősége a Qabala ellen, de a nagy helyzet kimaradt, ugyanakkor adott két gólpasszt a 4–1-es fehérvári győzelemmel végződő meccsen (Fotó: Török Attila)
Múlt csütörtökön kiváló teljesítménnyel járult hozzá a Qabala elleni Ekl-selejtezőn elért 4–1-es győzelemhez – beszélgetés Dárdai Pállal a gólpasszok fontosságáról, az apai dicséretről és az idei célokról.


– Nem ijedt meg, amikor a Qabala megszerezte a vezetést?

– Nem! – vágta rá a Mol Fehérvár 23 éves támadója, Dárdai Pál. – Biztos voltam benne, hogy nyerünk! Csak az kellett hozzá, hogy megnyugodjunk. A mérkőzés elején kapkodtunk, talán valamelyest még izgultunk is. Bármennyire furcsán hangzik, a kapott gól jót tett nekünk, utána kezdtünk el úgy futballozni, ahogy tudunk.

– Nulla egy helyett lehetett volna egy nulla is...
– Ne is mondja! Még most is bosszant, hogy a meccs elején kihagytam a nagy helyzetet, jó lett volna góllal nyitni az idényt. Jóllehet már úgy vagyok vele, hogy ami legutóbb kimaradt, legközelebb bemegy.

– Feltételezem, a két gólpassz valamelyest kárpótolta.
– Látja, annak nagyon örültem. Szeretem a gólpasszokat, annál is inkább, mert anélkül ritkán születik gól... Az elsőt szögletből adtam, de a második egészen szépre sikerült, Kenan Kodro pedig klasszis módjára fejezte be az akciót. Kiváló futballista, egyben igazi csapatember, ha gólpasszt kap, mindig megköszöni. Jó vele játszani – ahogy a többiekkel is.

– Édesapja is a Mol Aréna Sóstó lelátóján ült. A meccs után megdicsérte?
– Meg, de hozzátette, akkor lett volna tökéletes az este, ha berúgom azt a helyzetet. Igaza volt.

– A négy egyes győzelemmel el is dőlt a továbbjutás?
– Maradjunk annyiban, jó esélyünk van rá, hogy a következő körben is pályára lépjünk. Azzal, hogy három góllal legyőztük a Qabalát, elmondhatjuk magunkról, úgy kezdtük az idényt, ahogy akartuk, de a visszavágón szeretnénk ott folytatni, ahol múlt csütörtökön abbahagytuk.

– Abban azért megegyezhetünk, hogy hatalmas csalódás lenne a kiesés?
– Megegyezhetünk, igen. Mindamellett ne feledjük, a futballban bármi megtörténhet – még a legnagyobbakkal is. Emlékezzünk csak arra, hogy egy-két éve a Liverpool három nullára kikapott Barcelonában, aztán a második meccsen négy nullára nyert. Vagy arra, hogy a Barca négy nullás vereséget szenvedett Párizsban, mindenki biztosra vette a katalánok kiesését, aztán jött a visszavágó, és a hat egyes hazai diadal... Úgyhogy a magam részéről csak akkor könyvelem el a továbbjutásunkat, ha lefújták az azerbajdzsáni mérkőzést, amelyen minden a terveink szerint alakult. Az elmúlt napokban ugyanúgy dolgoztunk, mint az első mérkőzést megelőzően, ha kint is úgy futballozunk, ahogy tudunk, elérjük a célunkat.

– A következő fordulóban a Petrocub Hincesti-tel vagy a KF Lacival találkozhatnak: a moldovai vagy az albán riválist választaná?
– Nekem mindegy, csak játsszunk valamelyikkel! Úgy vélem, vagyunk olyan jók, hogy azt az akadályt is sikerrel vegyük. Kemény, de jó felkészülésen vagyunk túl, Michael Boris és stábja alaposan megdolgoztatott bennünket. Az edzőtábor utolsó mérkőzésén legyőztük a Galatasarayt, és bár az csupán tesztmeccs volt, a lelkünknek jót tett, hogy megvertük a török sztárcsapatot, még önbizalmat is merítettünk belőle. Sokat számított, hogy hat hétig készülhettünk a nyáron, már tudjuk, hogy Michael Boris mit szeretne viszontlátni a pályán. Vezetőedzőnk az előző bajnokságban menet közben vette át a csapatot, kellett kis idő, amíg mindenki megértette a rendszert, de úgy érzem, ma már teljes az összhang. Nem csoda, mert ha a legutóbbi idény utolsó kilenc meccsét is ideveszem, már tíz mérkőzés óta veretlenek vagyunk.

– Vajon meddig nyújtható a széria?
– Ha rajtam múlik, legalább karácsonyig...

– Az Európa-konferencialigában cél a csoportkör elérése?
– Ha nem is kimondott cél, de szeretnénk eljutni odáig. Szerintem képesek vagyunk rá, van kvalitás a csapatunkban. Meggyőződésem, jobbak leszünk, mint tavaly voltunk. Az előző évünk nem volt fényes, idén sokkal többet várok magunktól.

– Netán a Ferencvárost is megszorongathatják?
– Első lépésben azt kell kitűznünk magunk elé, hogy érjünk oda a dobogóra, aztán meglátjuk, hányadik fokára férünk fel. A remélt sikerekhez természetesen én is szeretném hozzátenni a magamét. Az előző bajnokságot öt góllal és hat gólpasszal fejeztem be, a legtöbb mérkőzésen kezdőként jutottam szóhoz – összességében rendben volt, de lehetett volna jobb is. Örülnék, ha idén a gólok és a gólpasszok száma is tíz körül lenne, azt most alá is írnám.

– Az új csapatkapitány önre is rászól, ha kell?
– Persze. Attól még, hogy Fiola Attila az egyik legjobb barátom, a szabályok rám is vonatkoznak. Hamar bebizonyosodott, nem véletlen, hogy a csapat és a stáb választása Attilára esett, rendet és fegyelmet tart pályán és azon kívül is. Van tekintélye mindannyiunk előtt, amit mond, azt tesszük.

– A Qabala elleni első összecsapás után azt mondta, Azerbajdzsánban is nyerni kell...
– Akkor megpróbálunk nyerni!

HOSSZÚ UTAZÁS VÁR A VIDIRE
– Ki korán kel – elindul Azerbajdzsánba. A Mol Fehérvár FC küldöttsége szerda reggel háromnegyed nyolc tájban repül el Qabalába. A mintegy négyórás utazást ebéd, pihenő, majd edzés követi a csütörtök este ottani idő szerint 20, magyar idő szerint 18 órakor kezdődő mérkőzés időpontjában és helyszínén, a 4500 néző befogadására alkalmas Qabala Városi Stadionban. A meccs utáni éjszakát is Qabalában tölti a csapat, sőt még péntek délelőtt is ott edz, és csak délután indul haza.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

CSÜTÖRTÖK
18.00:
Qabala (azeri)–Mol Fehérvár FC – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Az Elversberg jól elverte a Herthát

Légiósok
2025.03.02. 16:07

Ifjabb Dárdai Pál Lengyelországba igazolhat – sajtóhír

Légiósok
2025.02.23. 14:24

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dárdai Pál, 2006. május 30., Anglia–Magyarország 3–1

Magyar válogatott
2025.02.20. 09:46

Dárdai Pál a válogatottról: A legnagyobb áldozatot Leekens hozta, ott senki nem tudott volna segíteni

Magyar válogatott
2025.02.11. 14:12

2. Bundesliga: parádés gól is kellett a Hertha győzelméhez – videóval

Német labdarúgás
2025.01.19. 15:35

A Hertha kikapott otthon Németh András csapatától

Légiósok
2024.12.13. 20:46

Sport Forum Hungary: „Velem szemben egymilliárd euró, én meg jöttem Újpestről, a Víztorony mellől” – Lőw Zsolt

Magyar válogatott
2024.11.27. 17:29

Bölöni, Dárdai, Lőw: topligás magyar edzők a Sport Forum Hungaryn

Minden más foci
2024.11.21. 11:09
Ezek is érdekelhetik