Farkasokkal táncoló – Nagy Zsolt jegyzete

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 22:45

José Mourinhót könnyű utálni. Sok Manchester United-drukker szemében már 2004 márciusában elásta magát, amikor az FC Porto utolsó percben szerzett, BL-továbbjutást érő gólját magából kikelve ünnepelte az Old Traffordon. A Chelsea menedzsereként számos konfliktusba keveredett a Premier League-ben tevékenykedő kollégákkal, sajtótájékoztatón szólt oda nekik, próbálta összezavarni őket.

A mentális hadviselést a Real Madrid trénereként is folytatta, Pep Guardiolával rendszeresen összezördült, s olyan mély lövészárkot ásott a két spanyol óriásklub közé, amelyet talán a mai napig sem sikerült betemetni. Később a sajtó képviselőiben találta meg az ellenséget. Cinikusan kérte számon az őt megillető tisztelet hiányát, csapatai gyenge szereplésének boncolgatásánál felhozta, mennyi mindent ért el pályafutása során, így amikor 2021 nyarán aláírt a Romához, erős kétkedés fogadta a szerepvállalását.

Kritikusai csak egyet hajlamosak elfelejteni: José Mourinho briliáns edző. Miután az Old Traffordon 2004-ben kiugrálta magát, megnyerte a Bajnokok Ligáját a Portóval. A Chelsea-vel lesöpörte a porondról Sir Alex Fergusont és Arséne Wengert, érkezése után egymás után kétszer lett bajnok a csapattal, egyszer az FA-kupát is elhódította. Az Internazionale kiöregedőben lévő keretével 2010-ben történelmi triplázást vitt végbe, a BL elődöntőjében Lionel Messi tanítani való semlegesítésével túljutva a verhetetlennek tartott FC Barcelonán. Emellett megtörte a katalánok uralmát a Real Madrid vezetőedzőjeként a spanyol élvonalban, Európa-ligát nyert a nyűgös sztárok gyülekezeteként jellemezhető Manchester Uniteddel. Angol Ligakupa-döntőbe vezette a trófeákra 2008 óta hiába ácsingózó Tottenhamet, és ha a vezetőség balga módon nem meneszti napokkal a mérkőzés előtt, megtörhette volna a csapatot nevetség tárgyává tévő átkot. Végül eljuttatta a Romát az Európa-konferencialiga történetének első döntőjébe.

Az Amazon által készített All or Nothing című dokumentumfilm-sorozat 2020-as kiadásában a közönség is bepillanthatott José Mourinho módszereibe. Láthatta Cristiano Ronaldóéhoz mérhető maximalizmusát, s hogy milyen őszintén, kíméletlenül mondja el véleményét játékosainak azért, hogy kihozza belőlük a legjobbat. A „Special One” – ahogyan első angliai szerepvállalásakor egy sajtótájékoztatón nevezte magát – valójában a Románál sem tesz mást, mint amit pályafutása során szokott. Fanatizálja játékosait, csapattá kovácsolja őket, és trófeát nyer velük. Most éppen a római farkasfalkát készül hozzásegíteni ahhoz, hogy az 1961-es Vásárvárosok Kupája-győzelem (amelyet ugyebár az UEFA nem tekint hivatalos európai kupának) után ismét nemzetközi trófeával gazdagodjon.

Ha rajta múlik, sikeres lesz a vadászat.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik