Európa-liga: őrizetbe vettek öt frankfurti szurkolót

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 12:22
null
Rendőrök Sevillában (Fotó: Getty Images)
Öt frankfurti futballszurkolót őrizetbe vettek kedd este Sevillában, miután utcai harcba keveredtek a skót Rangers szimpatizánsaival egy nappal a két együttes Európa-liga döntője előtt.

 

A spanyol rendőrség szerda délelőtti tájékoztatása szerint az őrizetbe vételek azt követően történtek meg, hogy mintegy 200 német éjfél körül a sevillai katedrális közelében skót szurkolókra támadt.

„A rohamrendőrség egységeinek kellett gyorsan beavatkozniuk, hogy megállítsák az Eintracht Frankfurt drukkereit, akik bántalmazták a Rangers FC szurkolóit” – írta közleményében a rendőrség.

A támadás az első incidens volt a városban az El-döntőre érkezők között, de nem elképzelhetetlen, hogy lesz még dolguk a rendőröknek, ugyanis mintegy 150 ezer német és skót vendég utazik a városba, annak ellenére, hogy a mérkőzést ennél jóval kevesebb néző tekintheti meg a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban.

Az országos rendőrfőkapitány korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendfenntartó erők számára hatalmas kihívást jelent a meccs, amelyre 3100 rendőrt vezényeltek a városba az ország más pontjairól. Mellettük a helyi rendőrök és polgárőrök vigyáznak a rendre Dél-Spanyolország legnagyobb városában.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50

El-selejtező: hajrágóllal nyert Máltán a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2025.08.05. 21:00

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2025.08.02. 14:47
Ezek is érdekelhetik