Ekl: Albániában jövő szerdán munkaszüneti nap lesz

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 15:58
null
Az Arena Kombëtare, a döntő helyszíne
Az albán kormány munkaszüneti nappá nyilvánította a jövő szerdát abból az alkalomból, hogy Tirana lesz a házigazdája a labdarúgó Európa-konferencialiga döntőjének, amelyben az AS Roma és a Feyenoord csap össze egymással.

 

A fővárost sétáló zónává alakítják, hogy „a legpéldásabb módon tudják megszervezni Albánia történetének egyik legnagyobb eseményét” – közölte Bledi Cuci belügyminiszter.

Tiranába közel százezer olasz és holland drukkert várnak annak ellenére, hogy a két klub csak 4000-4000 belépőt kapott a találkozóra. A meccsnek otthont adó aréna 20 ezer férőhelyes.

Az európai szövetség (UEFA) 2020 decemberében választotta házigazdának az albán fővárost, akkor még nem lehetett tudni, mely együttesek kvalifikálják magukat a harmadik számú kontinentális sorozat debütáló idényére. Az UEFA azzal a céllal hozta létre az Ekl-t, hogy az alacsonyabban rangsorolt országok klubcsapatainak is lehetőséget adjon a tavaszi szereplésre.

A jövő évi Ekl-döntőt egy még kisebb stadionban, a prágai Eden Arénában rendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Schaffer Alfréd: futballkirály puskával

Népsport
2025.08.30. 09:00

Bolla Bendegúz örül a továbbjutásnak, de már a kő-papír-ollóra készül

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 22:00

Vitális Milán: Ők meccsben voltak, de ez nem lehet kifogás

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 21:49

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Kilvinger Levente Pécsről az AS Romába szerződött

Légiósok
2025.08.27. 10:54

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:23
Ezek is érdekelhetik