El: szégyelli magát a frankfurti szurkolók létszáma miatt a Barcelona elnöke

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.04.15. 10:59
null
Nagyjából harmincezer frankfurti szurkoló szorított Barcelonában kedvenceinek (Fotó: AFP)
Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke szégyelli magát, amiért körülbelül harmincezer Eintracht Frankfurt-szurkoló jutott be a Camp Nouba a két csapat csütörtök esti Európa-liga-negyedddöntőjére.

 

 

A katalán klub a szabályoknak megfelelően ötezer jegyet biztosított a német drukkereknek, de további 25 ezren jutottak belépőhöz a hazai szektorokba, így a 79 468 fős közönségnek több mint a harmada a vendégeknek szurkolt.

„Zavarba ejtő, ami történt. Nagyon sajnálom, és szégyellem magam. Bizonyos helyzeteket elkerülhetünk, de sokkal szigorúbbnak kell lennünk. Nem engedhetjük, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen" – szögezte le Laporta.

A párharc múlt heti első mérkőzése 1–1-es döntetlennel zárult, a csütörtöki visszavágón a németek már 3–0-ra vezettek, végül 3–2-re győztek, így kiejtették az FC Barcelonát.

Xavivezetőedző közölte, megpróbálta elmondani a játékosainak, hogy az a fontos, ami a pályán történik, és bár a frankfurti drukkerek jelentős létszáma nem segített nekik, de nem is lehet kifogás a kiesésükre.

„Semmi köze egyiknek a másikhoz. Megpróbáltunk a játékra koncentrálni, de nem voltunk jók" – tette hozzá.

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
FC Barcelona (spanyol)–Eintracht Frankfurt (német) 2–3 (0–2)
Barcelona,
Camp Nou, 79 468 néző. Vezette: Soares Dias (portugál)
Barcelona:
Ter Stegen – Mingueza (Dest, 62.), R. Araújo, Eric García (L. de Jong, 70.), Jordi Alba – Busquets, Gavi, Pedri (F. de Jong, a szünetben) – O. Dembelé, Aubameyang (Adama Traoré, 62.), Ferran Torres (Depay, 80.). Vezetőedző: Xavi
Frankfurt: Trapp – Al. Touré (Haszebe, 90+9.), Hinteregger, Ndicka – Knauff (Chandler, 90+9.), Jakic, Rode (Hrustic, 80.), Kosztics – Lindström (Hauge, 80.), Kamada – Borré (Ache, 90.). Vezetőedző: Oliver Glasner
Gólszerző: Busquets (90+1.), Depay (90+11. – 11-esből), ill. Kosztics (4., 67. – az elsőt 11-esből), Borré (36.)
Kiállítva:
Ndicka (90+11.)

Továbbjutott: az Eintracht Frankfurt, 4–3-as összesítéssel

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
14 órája

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06

Adama Traoré bombagólja is bekerült az Európa-liga-idény legszebb találatai közé – videó

Európa-liga
2025.05.23. 07:51

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45
Ezek is érdekelhetik