El: játék nélkül juthat a negyeddöntőbe a Leipzig – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 13:42
null
A Leipzig játék nélkül juthat a legjobb 8 közé (Fotó: RB Leipzig, Twitter)
A Bild úgy tudja, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az orosz–ukrán konfliktus miatt kizárja a Szpartak Moszkvát az Európa-ligából, így a Szoboszlai Dominikot, Willi Orbánt és Gulácsi Pétert is foglalkoztató RB Leipzig játék nélkül juthat a negyeddöntőbe.

 

Pénteken beszámoltunk róla, hogy az orosz és az ukrán klub-, valamint nemzeti csapatoknak semleges helyszínen kell lejátszaniuk a nemzetközi szövetség által rendezett hazai mérkőzéseiket.

A Bild szerint azonban az UEFA nem érte be ennyivel: hétfőn hivatalosan is bejelenti, hogy kizárja a Szpartak Moszkvát, s mivel nem jelöl ki újabb ellenfelet, az RB Leipzig automatikusan a 8 közé jut.

„Továbbra is szoros kapcsolatban állunk a szövetséggel. Teljes mértékben megbízunk az UEFA-ban és a döntésében. Feltételezzük, hogy a meccseket törölni fogják” – idézi a német klub hivatalos Twitter-oldala Oliver Mintzlaff elnököt.

Az első felvonásra március 10-én, a Red Bull Arénában kerülne sor, a visszavágóra 17-én, egy semleges helyszínen.

A németek vezetőedzője, Domenico Tedesco korábban azt mondta, szerinte a meccs bojkottálása nem jó megoldás, mert azokat sújtja – a sportolókat és a szurkolókat –, akik semmiről sem tehetnek.

Legfrissebb hírek

Neymarék legyőzésével búcsúzott az RB Leipzigtől Lőw Zsolt

Német labdarúgás
12 órája

Női labdarúgás: az RB Leipzigben folytatja a magyar válogatott védő

Légiósok
2025.05.28. 09:44

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Oroszország: hosszabbított Sztankoviccsal a Szpartak

Minden más foci
2025.05.26. 19:30

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06

Adama Traoré bombagólja is bekerült az Európa-liga-idény legszebb találatai közé – videó

Európa-liga
2025.05.23. 07:51

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45
Ezek is érdekelhetik