Ekl: egyszerű az eszéki képlet, a legjobb, ha hárommal több gólt szereznek

Vágólapra másolva!
2021.08.11. 22:04
null
Nenad Bjelica, az NK Osijek vezetőedzője (Fotó: AFP, archív)
A jelen körülmények közepette, amennyire lehetséges, igazi kupahangulat uralkodik Eszék városában, ahol csütörtökön az NK Osijek kétgólos hátrányból várja a szófiai CSZKA elleni Ekl-selejtező visszavágóját, mely a Gradski vrt Stadionban 21.15 órakor kezdődik. Mint ismert, Nenad Bjelica vezetőedző legénysége a múlt héten Bulgária fővárosában 4–2-es vereséget szenvedett.

 

A napokban az eszéki labdarúgók arra is kerítettek alkalmat, hogy a legfiatalabb szurkolóikkal is találkozhassanak, emellett az idősebb korosztályt képviselő drukkereik számára is kedvet csináltak a mérkőzéshez. Nenad Bjelica vezetőedző persze javában a taktikán törte eközben a fejét, no és abban is biztosak lehetünk, hogy az augusztus 11-én 24. életévébe lépő középpályás, Mihael Zaper nagy ünnepséget egyelőre nem csapott, viszont a továbbjutás megfelelő ajándék lenne számára utólag, csütörtökön is.

„A legfontosabb, hogy hárommal több gólt kell szereznünk, mint a CSZKA – adta ki a jelszót az eszékiek 49 éves szakvezetője, Nenad Bjelica. – Bulgáriában nem azt hoztuk, amire képesek vagyunk, s abban is biztos vagyok, hogy egy ilyen találkozóra semmilyen plusz motiváló tényező nem szükséges, mindenki tisztában van vele, milyen lehetőség előtt állunk. Nagyon egyszerű a helyzet: a valódi arcunkat kell mutatnunk. Mint a futballban dolgozó, kicsit másképp ítélem meg a helyzetünket, s azt, hogy mikor jobb vagy gyengébb egy-egy mérkőzésünk, de az biztos, hogy nem kezdtük alapvetően rosszul az idényt.”

Mihret Topcagic és Ivan Fiolic játékára nem számíthatnak a fehér-kékeknél, de ennél nem ragadt le a szakember, inkább az összecsapás lélektanát igyekezett modellezni.

„A csütörtöki mérkőzésünkön lényeges, hogy ne veszítsük el fejünket, hiszen akár az utolsó tizenöt percben is szerezhetünk még két gólt, s persze a meccs is tarthat kilencvenen túl, akár százhúsz percig is – folytatta Bjelica. – Az, hogy most korán betaláljunk vagy a végén lennénk eredményesek, lényegtelen, a legfontosabb, hogy hárommal több gólt szerezzünk a biztos továbbjutásért. A CSZKA-nál van minőség a csapatban, így abban is biztos vagyok, hogy nem csupán a védekezésre rendezkedik be a találkozó folyamán.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
21.15:
NK Osijek (horvát)–CSZKA Szófia (bolgár) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

1. HNL: nem született gól az Eszék varasdi vendégjátékán

Minden más foci
2025.08.17. 20:44

Kovácsik Ádám: Remélem, nem ez volt az utolsó!

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 08:42

Tóth Barna: Sajnálom, hogy a végén nem sikerült feltenni az i-re a pontot

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 08:30

Bognár György: Dicséret illeti a srácokat!

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 21:37

Döntetlent játszott az NK Osijek a címvédővel a horvát élvonalban

Minden más foci
2025.08.09. 23:08

Hazai pályán sem ment... Colley kiállítása után kettős vereséggel búcsúzott a Puskás Akadémia a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 22:03

Felkészülés: az Újpest kontrából szerzett góllal verte meg az Eszéket

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 19:16

Az izraeli bajnoktól ötöt kapott a Vasas, gólgazdag meccset játszott a Szentlőrinc az Eszékkel

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 23:06
Ezek is érdekelhetik