Ekl: Ott kell lennünk a következő körben – Szabics

Vágólapra másolva!
2021.06.15. 18:41
null
Szabics Imre (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint beszámoltunk róla, a Mol Fehérvár FC az örmény Ararat Jerevánnal, a Puskás Akadémia a finn Inter Turkuval találkozik a labdarúgó Európa-konferencialiga selejtezőjének első fordulójában. Íme, két rövid magyar értékelés a keddi sorsolásról!

 

„Saját hazája bajnokságában vagy kupasorozatában mindegyik csapat keményen megküzdött azért, hogy ott lehessen Európában, azzal nem kell foglalkoznunk, hogy most ezt a sorozatot Európa-konferencialigának hívják, nem pedig Európa-ligának – idézi a fehérváriak honlapja Mol Fehérvár vezetőedzőjét, a csapatával keddtől Ausztriában edzőtáborozó Szabics Imrét. – Nem lehet más célunk az Ararat ellen, mint a továbbjutás, azonban egyáltalán nem szabad félvállról vennünk az örmény együttest. Minden lehetséges információt beszerzünk majd róluk a mérkőzésig, és felkészülünk ellenük, ahogyan tesszük ezt minden tétmeccsnél. Tisztelni kell az ellenfelet, de ott kell lennünk a következő körben.”

„Úgy vélem, a nemzetközi kupákban nincs könnyű ellenfél, gyakorlatilag teljesen mindegy volt, hogy a négy csapat közül kit kapunk – ezt már a Puskás Akadémia csapatkapitánya, Szolnoki Roland mondta a felcsútiak honlapjának. – A Turku valamilyen szinten ismerős csapat, hiszen a Honvéddal már találkoztak, és nagyon kiélezett párharcot vívtak, amelyben az utolsó pillanatban dőlt el a továbbjutás a magyar csapat javára. A legfontosabb, hogy azzal a hozzáállással vágjunk neki a párharcnak, ami eddig is jellemző volt ránk. Van időnk felkészülni, és ahogy közeledik az első mérkőzés, egyre élesebbek leszünk. Finnországban még az utánpótlás-válogatottal jártam, klubcsapat tagjaként újdonság lesz. Jobban szeretek idegenben kezdeni, hiszen ha vendégként jó eredményt érünk el, hazai pályán magabiztosabban tudunk pályára lépni.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

MOL FEHÉRVÁR FC (magyar)–Ararat Jereván (örmény)
Inter Turku (finn)–PUSKÁS AKADÉMIA (magyar)
A selejtező 1. fordulójának első mérkőzéseit július 8-án, a visszavágókat 15-én rendezik meg. A párharcokat az elöl álló csapatok kezdik hazai pályán.

KULCSDÁTUMOK
Selejtező, 1. forduló

Itt kapcsolódik be a Puskás Akadémia és a Mol Fehérvár FC.
Sorsolás időpontja: június 15.
Játéknapok: július 8. és 15.

Selejtező, 2. forduló
Itt kapcsolódik be az Újpest.
Sorsolás időpontja: június 16.
Játéknapok: július 22. és 29.

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja: július 19.
Játéknapok: augusztus 5. és 12.

Selejtező, playoffkör
Sorsolás időpontja: augusztus 2.
Játéknapok: augusztus 19. és 26.

A csoportkör sorsolását augusztus 27-én rendezik, a csoportkör első játéknapja szeptember 16.

Az Európa-konferencialiga felépítéséról ebben a korábbi cikkünkben írtunk.

Legfrissebb hírek

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
23 órája

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 06:59

Hornyák Zsolt szerint szabályos gólt vettek el csapatától

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 08:17
Ezek is érdekelhetik