Európa-liga: a Topolya Zentán fogadja az FCSB-t

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2020.09.01. 16:40
null
A Topolya Zentán fogadja majd az FCSB-t (Fotó: Facebook/ FK TSC)
A Topolya SC szeptember 17-én a zentai Városi Stadionban fogadja a bukaresti FCSB-t (korábban Steaua) az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában – erősítette meg a döntést az észak-bácskai klub vezetősége. A topolyaiaknak ez lesz az első hazai mérkőzésük az európia kupaporondon, mivel az első fordulóban Moldovában győztek 2–0-ra a Petrocub Hincești ellen.


„Figyelembe véve, hogy az új topolyai stadion elkészültéig Zentán játsszuk a hazai szuperligás mérkőzéseket, a klub azt szerette volna, hogy az első nemzetközi találkozóra, amelyen mi vagyunk a vendéglátók, szintén ebben a stadionban kerüljön sor. Ehhez azonban még néhány feltételnek eleget kellett tennünk, s mivel ezt megtettük, zöld jelzést kaptunk a zentai helyszínre” – nyilatkozta Palágyi Szabolcs vezérigazgató.

Zsemberi János, a TSC elnöke is örömének adott hangot, hogy a csapat Zentán fogadhatja az FCSB-t.

„Szépen lassan teljesülnek az álmaink. Annak ellenére, hogy egy hírneves klubról van szó, amely mögött jelentős európai múlt áll, hiszünk abban, hogy a hazai pályának köszönhetően egyenrangú ellenfelei leszünk a román csapatnak. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy az erős riválisokkal szemben gyűjthetünk jelentős tapasztalatot” – mondta Zsemberi.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR

TOPOLYA (szerbiai)–FCSB (román)
3. SELEJTEZŐKÖR

TOPOLYA (szerbiai)/FCSB (román)–FK Riteriai (litván)/Slovan Liberec (cseh)

Legfrissebb hírek

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
8 órája

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
16 órája

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

A Topolya nem bírt idegenben a bajnoki címvédővel

Minden más foci
2025.08.09. 21:54

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

Mezei Szabolcs: Nekem már Topolyán van feladatom

Légiósok
2025.08.07. 08:41

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50
Ezek is érdekelhetik