El: váratlan fennakadások zavarták meg a fehérváriakat Máltán

Vágólapra másolva!
2020.09.16. 15:29
null
Két órát kellett várniuk a reptéren (Fotó: molfehervarfc.hu)
Váratlan események sora hátráltatta a Hibernians FC elleni Európa-liga-selejtezőre Máltára érkező Mol Fehérvár FC-t: előbb a máltai reptéren a küldöttség minden tagját koronavírustesztnek vetették alá, majd az újabb eredmények megérkezéséig nem hagyhatták el a szállodát, ezért az esti edzést is csak később kezdhették  – számolt be róla a molfehervarfc.hu.

„A Vidi 12.10-kor érkezett meg Vallettába, ám a reptéren váratlan fennakadás történt. A küldöttség összes tagján koronavírus-tesztet végeztek egy elkülönített szobában, csak a mintavétel után folytathatta útját csapatunk a hotelbe – mindez közel kétórás kiesést eredményezett a szigorú menetrend szerint összeállított programban” – áll a fehérváriak honlapján.

A közlemény szerint a klub előzetesen nem kapott tájékoztatást a reptéri tesztelésről, ráadásul a klub Máltára utazott tagjai mindannyian rendelkeznek az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által jóváhagyott, érvényes, negatív teszteredménnyel.

Az eset miatt az Mol Fehérvár FC felvette a kapcsolatot az UEFA-val az ügy mielőbbi kivizsgálása érdekében.

A csapat végül 14.00 órakor indulhatott a hotelbe, s a kora délutáni tervek szerint a megkésett ebéd és pihenő után este 18.45-től tartott volna sajtótájékoztatót, majd 19.00 órától edzést Márton Gábor vezetőedző, aki végül mégis elutazhatott Máltára, miután keddi tesztjének megérkezett a negatív eredménye.

Végül azonban mégsem így alakult a fehérváriak programja, mert a déli teszteredményeket meg kellett a szállóba zárva kellett megvárnia a küldöttségnek . Ez viszont csak este fél nyolc körül érkezett meg – mindenkinek ismét negatív eredményt hozott a teszt –, így a csapat csak ekkor indulhatott az edzésre, amely várhatóan este fél kilenc körül kezdődhet.

EURÓPA-LIGA

SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Csütörtök, 19.00: Hibernians FC (máltai)–MOL FEHÉRVÁR FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50

El-selejtező: hajrágóllal nyert Máltán a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2025.08.05. 21:00

Az El-rájátszásban is a Qarabag vagy a Shkëndija vár a Ferencvárosra, ha nem jut tovább a BL-ben

Európa-liga
2025.08.04. 13:17
Ezek is érdekelhetik