El: Bizonyítanom kell Rossinak, hogy tényleg jó formában vagyok – Dibusz

Vágólapra másolva!
2019.11.08. 09:14
Az idegenbeli siker után a Ferencváros a Groupama Arénában gól nélküli döntetlent játszott a CSZKA Moszkvával az Európa-liga H-csoportjának 4. fordulójában. A találkozó után Botka Endrével és Dibusz Dénessel beszélgetett az NSO Tv stábja.

A Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes szerint hatalmas dolog, hogy négy pontot szereztek két mérkőzésen a CSZKA ellen.

„Főleg úgy, hogy száznyolcvan percen keresztül gólt sem kaptunk. Ez mindenképpen pozitív dolog, emiatt büszkék lehetünk magunkra. Egy kis hiányérzet van bennünk, hiszen a második félidőben volt két-három olyan lehetőségünk, amiből azért könnyedén megszerezhettük volna a vezető találatot, és akkor talán megvan a három pont is. De egyáltalán nem lehetünk elégedetlenek, mert azért el kell ismerni, hogy a CSZKA-nak is megvoltak a helyzetei. Szerencsére nyitott még minden a csoportban, azt is nagy dolognak tartom, hogy így állunk.”

Videónkban beszél arról, mennyire motiválja, hogy már édesapaként áll a kapuban, mennyire nehezek otthon az éjszakák, illetve szóba kerül az Uruguay elleni válogatott mérkőzés is, hiszen Marco Rossi hétfőn elárulta: Dibusz fog kezdeni a kapuban.

Botka Endre a mérkőzés képe alapján elégedett volt az egy ponttal.

„Bár úgy jöttünk ma ide, hogy nyerni szeretnénk. Azt gondolom, hogy a kinti meccshez képest nagyon sokat javult a játékunk támadásban, kevesebb volt a védőkön a nyomás, a lábunkban volt a három pont lehetősége is, de ugyanúgy nekik is megvoltak a helyzeteik, úgyhogy szerintem ez az egy pont teljesen reális.”

Az NSO Tv videójában beszél arról: most érezte azt, hogy a folyamatos nemzetközi mérkőzéseknek köszönhetően előrébb lépett a csapat.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
H-CSOPORT
Ferencváros–CSZKA Moszkva (orosz) 0
–0
Budapest,
Groupama Aréna, 18 153 néző. Vezette: Sztavrev (északmacedón)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Botka, Blazic, Civic – Ihnatenko, Haratin, Skvarka (Varga R., 84.) – Zubkov, Nguen (Frimpong, 90.) – Boli (Isael, 81.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
CSZKA Moszkva: Akinfejev – Karpov, Gyivejev, Magnússon (Nababkin, 81.) – M. Fernandes, Vlasic, Ahmetov (Bistrovic, 58.), Obljakov, Bijol (Kucsajev, 63.) – Csalov, Sigurdsson. Vezetőedző: Viktar Hancsarenka
Kiállítva: Nababkin (92.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Espanyol 4 3 1 10–1 +9 10
2. Ludogorec 4 2 2 8–8 0 6
3. FERENCVÁROS 4 1 2 1 2–4 –2 5
4. CSZKA Moszkva 4 1 3 1–8 –7 1


A TOVÁBBI MENETREND

5. forduló: november 28.
18.55:
Ferencváros–Espanyol (spanyol)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár)
6. forduló: december 12.
21.00:
Ludogorec (bolgár)–Ferencváros
21.00: Espanyol (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz)

Legfrissebb hírek

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
4 órája

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:52

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
Tegnap, 13:32

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
2025.08.21. 17:30

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30
Ezek is érdekelhetik