UEFA: a fellebbviteli bizottság is elutasította a Honvéd óvását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.19. 16:36
null
A fellebbviteli bizottság is elutasította a Honvéd óvását (Fotó: MTI/EPA/Bogdan Danescu)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága elutasította a Budapest Honvéd óvását, amelyet a magyar klub a Craiova elleni Európa-liga selejtező után nyújtott be.

 

A Budapest Honvéd csütörtökön a honlapján jelezte: a klub szerdán kapott lehetőséget arra, hogy ismertesse a Craiova elleni, augusztus 1-jei, botrányba fulladt visszavágóval kapcsolatos álláspontját. A fellebbviteli bizottság egy nap alatt meghozta a döntését és ismét elutasította az óvást, egyúttal helyben hagyta a Honvédra nézve is elmarasztaló augusztus 5-i határozatot. A hivatalos UEFA-értesítésben jelzik, hogy a Honvéd köteles megtéríteni az eljárás 1000 eurós költségét is.

A gól nélküli párharcot tizenegyesekkel vesztette el a magyar együttes, amely azután óvott, hogy az augusztus 1-jei, romániai visszavágó 119. percében, miközben a játékosok egymással „kakaskodtak", a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok.

A magyar együttes vezetősége már a mérkőzés után jelezte, hogy óvást nyújt be. A Honvéd azt írta, a 120. percben történtek után a félórás kényszerszünet alatt a helyi rendőrség példátlan módon azt közölte, amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, nem tudja garantálni a jelenlévők biztonságát, ezek után döntött az UEFA delegátusa a bírócsere és a folytatás mellett.

A magyar klub álláspontja szerint félbe kellett volna szakítani a mérkőzést, mert a helyiek képtelenek voltak garantálni a játékosok és a bírók biztonságát, a mérkőzés során a román csapat szurkolói folyamatosan különböző tárgyakkal – öngyújtóval, érmékkel, csavarokkal – dobálták a futballistákat, köpködték a melegítő cserejátékosokat, így a Honvéd labdarúgóinak folyamatos „félelemben kellett futballozniuk”.



Az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága azzal indokolta az elutasítást, hogy mivel a botrányos események a 119., tehát az utolsó előtti percben történtek, azok már nem befolyásolták a mérkőzés végkimenetelét.

A testület a Craiovát 60 ezer euróra és három zárt kapus meccsre – ebből egyet felfüggesztve – büntette, míg a Honvéd – rasszista megnyilvánulásokért, a csapat nem megfelelő viselkedéséért és rendzavarásért – 30 250 euró pénzbírságot kapott, valamint következő hazai nemzetközi kupameccsén 4000 helyet le kell zárnia.

A Craiova a selejtező következő, harmadik körében búcsúzott a görög AEK Athénnal szemben.

Legfrissebb hírek

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
14 órája

Vécsei Bálint a kihagyott büntetőkről: „Szerdán azt álmodtam, hogy lesz egy ilyen lehetőség, és be fogom rúgni”

Európa-liga
Tegnap, 11:15

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
Tegnap, 9:18

Kolozsvári vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Paks, az Ekl-ben folytatja

Európa-liga
2025.07.17. 21:26

Bognár György négy helyen változtatott a paksi kezdőn a CFR elleni visszavágóra

Európa-liga
2025.07.17. 18:20

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29
Ezek is érdekelhetik