Hullámvasúton – Somogyi Zsolt jegyzete

Nem sok idő kellett ahhoz, hogy a Ferencváros a pokol legmélyebb bugyraiba taszítsa szurkolóit, hogy aztán mindenki eksztázisban üvöltsön… Hullámvasút a Groupama Arénában: alig kezdődött el a meccs, a régóta gyakorolt labdakihozatalba súlyos hiba csúszott, így ezt a mérkőzést sem úszta meg kapott gól nélkül a zöld-fehér együttes. A nyolcadik nemzetközi mérkőzésén hetedszer is kapitulált a védelem, ami nem jó hír a jövőre nézve.

Keserűen néztük az ezt követő perceket, amikor minden úgy alakult, ahogy a litván csapat elképzelte: otthon kibekkelte a meccset, idegenben azonnal gólt szerzett, majd betömörült a kapuja elé, és lassította a Fradit, ahogy csak tudta. Miközben a közönség rákezdett az ilyenkor szokásos „siratóra”, a játékosok lőttek egy gólt, majd még egyet. Na igen, a lelátón ülők hangulatát egy-két momentum alapjaiban képes megváltoztatni, az új szerzemény, az eddig visszafogottnak tűnő Franck Boli a legjobbkor villantott valamit a tudásából: a kapu elé érkezés és a befejezés is vérbeli csatárról árulkodott.

Mégis… Az előny birtokában sem tűnt nyugodtnak a hazai csapat, pedig a szünetben volt idő rendezni a sorokat, és ekkor már a Ferencváros irányíthatott volna, de újra és újra a Suduva akcióitól, szögleteitől rándult görcsbe a gyomrunk. Ideges FTC, kulturáltan passzolgató Suduva – egy szóval sem mondhattuk, hogy a semmiből jött a második litván gól. Még akkor is, ha Olekszandr Zubkov kapufáját emlegethettük volna, ha nem jön össze a kvalifikáció. Fél óra volt ekkor hátra, de nem kellett sokat várni a megváltásra: Tokmac Nguen lőtt a sarokba. Aztán percenként volt esély a negyedik, a továbbjutást végképp eldöntő gólra, de a lefújásig megint az infarktus kerülgette a zöldeket.

Végül sikerült: a Fradi beküzdötte magát az El-csoportkörbe, ami 2004 óta nem sikerült a csapatnak.
Jár a gratuláció, most van mit ünnepelni – de Szerhij Rebrov biztosan tudja, muszáj lesz stabilizálnia a védelmet.