El: Nagy Dominik örülhetett Görögországban, Megyeriék búcsúztak

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.08.14. 19:55
null
Pawel Stolarski (elöl) lapos lövése kifogott Megyeri Balázson (Fotó: Legia Warszava – Twitter)
A Nagy Dominikot a hajrá kezdetén pályára küldő Legia Warszawa 2–0-ra győzött Megyeri Balázs és Ugrai Roland csapata, az Atromitosz otthonában, ezzel bejutott az Európa-liga selejtezőjének playoffkörébe. A portugál Vitória 6–0-ra kiütötte lett ellenfelét. Az örmény Ararat-Armenia Tbilisziben fordította meg a grúz Szaburtalo elleni párharcát.

Három a magyar igazság! És igazság: három magyar lépett pályára Görögországban, az Atromitosz–Legia összecsapáson. Igaz, kezdőként csak egy: Megyeri Balázs. És az eredmény után is csak egy lehetett boldog: Nagy Dominik.

A varsói 0–0-s döntetlen után a 29. percig bizakodhattak a görögök, ekkor viszont – a helyzetek száma alapján egyáltalán nem érdemtelenül – megszerezte a vezetést a Legia. Pawel Stolarski lapos, a kapu jobb oldalába suhanó lövésénél talán bravúrral menthetett volna Megyeri, ám tegyük hozzá, nem könnyítette meg a dolgát, hogy a labda útjában három hazai védő is állt, blokkolni egyik sem tudta a lövést – csak a kilátást. 0–1

A második játékrész elején igyekezett labdabirtoklásban ellenfele fölé kerekedni az Atromitosz, ám hiába járatták meg újra és újra, igazán nagy helyzetbe nem tudtak kerülni a hazaiak. Sőt, labdavesztés után hamarosan meg is pecsételődött a sorsuk: egy kontra végén Valeriane Gvilia vette be kapásból Megyeri kapuját, kétgólosra növelve a fórt. 0–2

Innentől három találat kellett volna a görögöknek a továbbjutáshoz...

A 62. percben jött is Ugrai Roland, a magyar támadó az izraeli védőt, Tal Kilát váltotta, de hiába a bátornak nevezhető csere, nemhogy hármat, még a becsületgólt sem tudta megszerezni az Atromitosz a hajrában.

Kissé faramuci módon a magyarok közül a legkevesebbet játszó Nagy Dominik lehetett a legelégedettebb a mérkőzéssel: a 68. percben pályára lépő korábbi ferencvárosi középpályás győztes csapat tagja lehetett.

Nagy napja volt a Vitóriának, amely 6–0-s sikert ért el a lett Ventspils ellen. Az eredmény mellett a portugál csapat statisztikusok által feljegyzett 36 lövése/fejese is jól mutatja a hazai mezőnyfölényt – igaz, ezek közül „csak” 14 találta el a kaput. A 24 esztendős, korábbi utánpótlás-válogatott Rochinha két gólja mellett három gólpasszal járult hozzá a kiütéses sikerhez.

A játéknap harmadik továbbjutója az örmény Ararat-Armenia lett, amely idegenben, Tbilisziben fordította meg a Szaburtalo elleni párharcot. Miután saját közönsége előtt 2–1-re kikapott, ezúttal 2–0-ra győzött.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, VISSZAVÁGÓ
Atromitosz (görög)–Legia Warszawa (lengyel) 0–2
Továbbjutott: a Legia Warszawa, 2–0-s összesítéssel

Szaburtalo Tbiliszi (grúz)–Ararat-Armenia (örmény) 0–2
Továbbjutott: az Ararat-Armenia, 3–2-es összesítéssel

Vitória (portugál)–FK Ventspils (lett) 6–0
Továbbjutott: a Vitória, kettős győzelemmel, 9–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

A Chelsea, a Fiorentina és a Betis is negyeddöntős a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 22:58

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

„A büntetőig mi irányítottunk” – Rúben Amorim dicsérte csapatát a Real Sociedad elleni meccs után

Európa-liga
2025.03.07. 08:52
Ezek is érdekelhetik