Fehérvár: Maradjanak az elvárások a realitás talaján – Nikolics

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.07.24. 17:44
null
Marko Nikolics és Stopira válaszolt az újságírók kérdéseire (Fotó: molfehervarfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC az Európa-liga 2. selejtezőkörében a lichtensteini Vaduzzal mérkőzik meg. Az első, hazai összecsapás előtti sajtótájékoztatón a fehérváriak vezetőedzője, Marko Nikolics, és hátvédje, Stopira válaszolt az újságírók kérdéseire.
A VADUZ EDZŐJE SZERINT A FEHÉRVÁR AZ ESÉLYES

A liechtensteini FC Vaduz vezetőedzője szerint nem kérdés, hogy az Európa-liga selejtező második fordulójában a Fehérvár FC az esélyes kettejük párharcában.

Mario Frick szerdán, a felcsúti Pancho Arénában, a csapata edzését megelőző sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy míg együttese a svájci másodosztályban szerepel, addig ellenfele tavaly megnyerte a Magyar Kupát. Úgy vélte, hogy a továbbjutást illetően 70-30 százalék az esély a magyar együttes javára.

Mint mondta, látta a fehérváriak három-négy találkozóját, amelyeken igen erős csapatot és jó játékosokat látott. Név szerint említette Georgi Milanovot, Nego Loic-ot, Juhász Rolandot, Huszti Szabolcsot és Marko ScSepovicSot, akik mindannyian kiváló labdarúgók és képesek bármikor eldönteni egy-egy találkozót.

Mario Frick reményét fejezte ki, hogy gyors labdarúgóik révén néhány veszélyes kontratámadásra képesek lesznek csütörtökön, miközben már a mérkőzés elejétől agresszíven, keményen akarnak védekezni.

„Szeretnénk eséllyel nekimenni a visszavágónak, ehhez gólt kell szereznünk és persze szerencsére is szükségünk lesz” – fogalmazott a tréner, aki hozzátette, nincs veszítenivalójuk, csak élvezni szeretnék a Fehérvár elleni két összecsapást. (MTI)

„Nagyon nehéz mérkőzésre számítok – kezdte a sajtótájékoztatót Marko Nikolics, a Mol Fehérvár vezetőedzője. – Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy nagy hiba lenne lenézni az ellenfelet, habár egy kis országból érkező csapat, sok tapasztalt játékos van a keretében. Ha számszerűen kéne esélyt latolgatnom, azt mondanám, ötven-ötven százalék sansza van mindkét csapatnak a továbbjutásra. Hogy a minőségbeli különbségünket a hasznunkra fordítsunk, ahhoz nagyon agresszívan és okosan kell futballoznunk. Ne hasonlítsuk az előző idényt a mostanihoz, maradjanak az elvárások a realitás talaján.”

Mint arról korábban beszámoltunk, a szerb tréner a legjobbakat kívánja magyar válogatott játékosának, Viníciusnak, akire sérülés miatt valószínűleg 5-6 hónapos kihagyás vár. A brazil származású védő posztján több alternatívája is van, de annyit elárult, könnyen lehet, hogy hasonló felállásban küldi pályára csapatát, mint a első selejtezőkörben, azaz Elek Ákos lesz a másik belső védő Juhász Roland mellett.

„Fontos találkozó lesz a csütörtöki az egész csapat számára. Nagy lépést tehetünk a további európai kupaszereplés felé. Nagyon éles ellenfélre számítok, nehéz kilencven perc előtt állunk. Maximális koncentrációra van szükségünk, tovább szeretnénk jutni, amiben nagy segítsége lehet a szurkolóknak is, így remélem, sokan látogatnak ki a mérkőzésünkre” – nyilatkozta Stopira, a Mol Fehérvár hátvédje.

Az első körben a Vaduz az izlandi Breidablikot múlta felül 2–1-es összesítéssel, míg a Fehérvár FC a montenegrói Zetát búcsúztatta 5–1-gyel.

A Fehérvár FC-Vaduz összecsapás csütörtökön 20 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában, a visszavágót egy héttel később rendezik Liechtensteinben.

A teljes sajtótájékoztató

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
– JÚLIUS 25., CSÜTÖRTÖK
20.00:Mol Fehérvár–Vaduz (liechtensteini) (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
Felcsút, Pancho Aréna

VISSZAVÁGÓ – AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK
19.00: Vaduz (liechtensteini)–Mol Fehérvár
Vaduz, Rheinpark Stadion

Legfrissebb hírek

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50

El-selejtező: hajrágóllal nyert Máltán a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2025.08.05. 21:00

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2025.08.02. 14:47
Ezek is érdekelhetik