FFT: a százéves azeri–örmény konfliktus, amely megmérgezi az El-döntőt

Vágólapra másolva!
2019.05.24. 16:43
A világ mintha csak most, az Arsenal–Chelsea Európa-liga-döntő kapcsán fedezné fel Azerbajdzsán és Örményország feloldhatatlan konfliktusát, amely miatt Henrih Mhitarjan, az „ágyúsok” örmény labdarúgója nem léphet pályára az azeri fővárosban, Bakiban rendezendő nagy mérkőzésen. A FourFourTwo magazin 2012-es cikkében mutatja be a konfliktus háttérét és a futballra gyakorolt negatív hatását.

Két FÁK-kupameccs (a Független Államok Közössége Kupája, a volt szovjet tagköztársaságok regionális tornája), két utánpótlás Eb-selejtező és egy futsalmeccs – ez az összes alkalom, hogy a Szovjetuniótól való 1991-es függetlenedés óta találkozott egymással örmény és azerbajdzsáni futballcsapat. És jó ideig nem is fog többé. Immár szabály az UEFA-nál és a FIFA-nál: sem válogatott, sem klubszinten, sem felnőttek között, sem az utánpótlásban nem mérkőzhetnek meg egymással a két ország gárdái.

A korábban a Szovjetunió uralma alatt mesterségesen elfojtott nemzeti konfliktus a Szovjetunió 1991-es felbomlásakor újult erővel tört a felszínre. Hogy milyen súlyos a helyzet, arra az UEFA akkor ébredt rá, amikor a 2008-as Eb selejtezősorozatában egy csoportba sorsolták a két válogatottat. Az azeriek azonban nem akarták engedélyezni, hogy az örmények betegyék a lábukat Bakiba, és közölték: az azeri hatóságok nem tudják garantálni a vendégek biztonságát (mint most az Arsenal játékosáét).

„Képtelenek vagyunk felhúzni a zászlaját, és meghallgatni a himnuszát egy olyan országnak, amely jelentős területet rabolt el tőlünk – mondta az APA hírügynökségnek Rakhimov sportminiszter, Akif Nagi, az azerbajdzsáni nacionalista Karabahi Felszabadítási Szervezet vezetője pedig ennél is tovább ment:

„Egy dolgot határozottan állíthatok: amíg ellenségek vagyunk az örményekkel, addig úgy jöjjenek az országunkba, hogy mi ellenségként fogjuk kezelni őket.”

Akkor úgy oldották meg a helyzetet, hogy mindkét meccset törölték a programból, és mindkét csapat nulla pontot kapott azért a két mérkőzésért.

A konfliktus történelmi-politikai hátterét, a közös azeri-örmény futballmúltat és a két ország futballnagyságait bemutató terjedelmes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n.

 

Legfrissebb hírek

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
16 perce

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
7 órája

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
8 órája

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
10 órája

Szoboszlai gólja után változtatta meg véleményét a PL esélyeseiről a szakértő

Angol labdarúgás
14 órája

Nem lesz telt ház a Fradi belgiumi vendégjátékán

Európa-liga
18 órája

Szijjártó Péter: Négy konzul lesz jelen a Genk–Ferencváros helyszínén

Európa-liga
20 órája

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
20 órája
Ezek is érdekelhetik