Három góllal nyert odahaza az Arsenal, és továbbjutott

Vágólapra másolva!
2019.02.21. 18:45
null
Pierre-Emerick Aubameyang (piros-fehér mezben) nem volt csúcsformában, de ez is belefért a BATE ellen (Fotók: AFP)
Az Arsenal odahaza három nullára nyerve ledolgozta idegenben összeszedett egygólos hátrányát a Mol Vidi FC-verő BATE ellen, így a legjobb 16 közé jutott a labdarúgó Európa-ligában.

 

A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Arsenal (angol)–BATE Boriszov (fehérorosz) 3–0
(Volkov 4. – öngól, Mustafi 39., Papasztathopulosz 60.)
Továbbjutott: az Arsenal, 3–1-es összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Az Arsenal Boriszovban kellemetlen,egygólos vereséget szenvedett a BATE elleni párharc első felvonásán,így aki azt hitte, hogy a londoniak lerohanják a fehéroroszokat, és már az első félidőben eldöntik a mérkőzést, az – nyert.

Kellett is igyekeznie az Arsenalnak, mert ebben az idényben más trófeát egyetlen másik sorozatban sem nyerhet, igaz, a vezetés megszerzését Zahar Volkov vállalta magára, aki az első négy percben kétszer is a saját kapuja felé küldte a labdát, másodszorra már balsikerrel járt.

Hatalmas fölényben futballozott az angol csapat, amelyben ugyan kevés angol futballista szerepelt, de sikerrel elevenített fel egy régi szigetországi hagyományt, elvégre előbb Shkodran Mustafi, majd a lesérülő Laurent Koscielnyt váltó Szokratisz Papasztathopulosz fejelt gólt az ötösről. 3–0

Fejben jobbak voltak a hazaiak
Fejben jobbak voltak a hazaiak

Nem volt telt ház a londoni közlekedési csúcs miatt is, de a megjelentek morogtak picit a hajrára fordulva, mert többet vártak a pénzükért. Vigaszként beállt elbúcsúzni a 37 éves egykori arsenalos kedvenc, Alekszandr Hleb, de a 85. perctől kezdtek hazaszállingózni a szurkolók.

Jól sejtették, az utolsó percben már semmi érdekes esemény sem történt, az Arsenal kipipálta a kötelező továbbjutást. Nagy kérdés: vajon a Mol Vidi FC nagyobb erőfeszítésre kényszerítette volna az „ágyúsokat”?

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
16 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

Női kézilabda El: Katrine Lunde szerb csapata vár az Esztergomra

Kézilabda
2025.09.28. 18:00

Robbie Keane kiakadt a magyarszabály miatt a Plzen elleni döntetlen után

Európa-liga
2025.09.26. 09:35

Emberhátrányban az utolsó pillanatokban szerzett egy pontot a Ferencváros a Plzen ellen

Európa-liga
2025.09.25. 22:56
Ezek is érdekelhetik