El: „Senkitől sem ijedünk meg, mi vagyunk a Fradi”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.20. 13:57
null
Orosz Pál szerint az ellenfél sem örül a Fradinak
Az izraeli Maccabi Tel-Avivot kapta a Ferencváros az Európa-liga első selejtezőkörének sorsolásakor. Az ellenfélről és a rájuk váló mérkőzésekről elmondta a véleményét Orosz Pál vezérigazgató, Thomas Doll vezetőedző, valamint néhány játékos a fradi.hu-nak.

 

Bár Orosz Pál nem elégedett teljesen a sorsolással, nem érzi, hogy bármitől is félniük kellene a játékosoknak – sőt, az, hogy nagynevű ellenfelet kaptak, pluszmotivációt jelenthet a csapat számára.

„Kaphattunk volna könnyebb ellenfelet, de ez nem különösebben baj – vélekedik a vezérigazgató. – Beszéltem az izraeliek képviselőjével: ők is szívesen elkerültek volna minket, de nyilván mindkét csapat a legjobbat akarja kihozni a párharcból. A visszavágót a Maccabi arénájának átépítése miatt nem Tel-Avivban, hanem a nagyjából negyven kilométerre található Netanyában, a Netanya Stadionban játsszuk. Talán előnyösebb lett volna ott kezdeni a párharcot, de az biztos, hogy senkitől nem ijedünk meg, hiszen mi vagyunk a Fradi. A komoly célok eléréséért a nehezebb ellenfeleken is túl kell jutni. Abban reménykedem, hogy a nagynevű ellenfél extrán motiválja majd a csapatot."

Lovrencsics Gergő is jobban örült volna, ha idegenben találkoznak először izraeli ellenfelükkel, de a hazai mérkőzésre már megvan az egyetlen célja.

„Az egyik, ha nem a legerősebb ellenfelet kaptuk az öt lehetséges közül. Minden meccs nehéz, ezt az utóbbi évek bizonyították. Játszanunk kell, nem pedig ígérgetnünk – hangsúlyozta Lovrencsics Gergő. – Jobban szeretem, ha idegenben kezdünk, de az első meccsen hazai közönség előtt csak is a győzelem az elfogadható. Van három hetünk, nagyon jól fel kell készülnünk belőlük. Erős csapat a Maccabi, ezt már többször láthattuk, meglátjuk, mi lesz."

Miha Blazic szerint ezen a szinten már nincs könnyű ellenfél, és tudja, van miben előrelépniük, hogy kiharcolhassák a továbbjutást.

„A Maccabi nagyon jó csapat, de már a sorsolás előtt tudtuk, hogy nincs könnyű ellenfél. Nehéz előre látni az esélyeinket, az biztos, hogy más játékra lesz szükség, mint amit eddig mutattunk. Százszázalékosan kell kiállnunk mindkét mérkőzésre, fontos lenne a hazai győzelem, idegenben pedig arra kell törekedni, hogy ne kapjunk ki" – vázolta fel a célokat a szlovén játékos.

A friss igazolás Sigér Dávid örül a nehéz ellenfélnek, hiszen szerinte hosszú távon ez az, ami igazán motiválni tudja csapattársait és őt.

„Azért jó, hogy nehéz ellenfél ellen kezdünk, mert így nem tud bealudni a csapat, ha papíron mi lennénk az erősebbek mások ellen, az könnyen visszaüthetne. – vélekedik Sigér. – Így viszont mindenki tudja, hogy az első perctől kezdve koncentráltan kell kimenni a pályára. Ha az első akadályt jól vesszük, hosszú távon motiváló lehet."

Dibusz Dénes elmondása szerint az utóbbi hetekben azon dolgoztak, hogy az átigazolások miatt kissé átalakult csapat összeszokjon, hiszen erre is szükség lesz az izraeli bajnokság második helyezettje ellen.

„Papíron a legerősebb ellenfelet kaptuk. Az utóbbi években szerencsésebb sorsolással nyitottuk a selejtezőt, de idén nem kiemeltként nehezebb ellenfelet kaphattunk, és ez így is történt – mondta a kapus. – Tavaly nem sikerült sokáig jutni, most pedig rögtön nehéz ellenfelet kaptunk, de állunk a feladat elébe. Nagyon erős csapatról van szó, nem sokkal maradtak le a bajnoki címről, tavaly pedig a csoportkörig jutottak az Európa-ligában, ami jelzi, hogy nem lesz könnyű a párharc az izraeliek ellen. Viszont nem szabad kétségbeesnünk, két mérkőzésen bármi megtörténhet."

„A csapatunkba új játékosok érkeztek, a felkészülés alatt azon dolgozunk, hogy javuljon a kohézió, összeérjen a csapat és a lehető legjobb formánkban várhassuk az első összecsapást. Itthon kezdünk, bízunk benne, hogy szurkolóink biztatásának köszönhetően is eredményesen várhatjuk majd a visszavágót" – vélekedik Dibusz.

Thomas Doll vezetőedző a csapategységet emeli ki a Maccabival kapcsolatban, és tudja: nem állnak könnyű feladat előtt.

„Az izraeli futball az utóbbi években erősödött, a Maccabi Tel-Aviv pedig nehéz ellenfélnek ígérkezik. A sorsolás előtt tudtuk, hogy a kiemeltek közül mindegyik csapat veszélyes lehet, mindegy, hogy az bosnyák, horvát vagy jelen esetben izraeli együttes. A Maccabi csupán két ponttal maradt le a bajnoki címről. Az izraeliek játékoskerete telis-tele van érdekes és erős futballistákkal, nagyon egységesnek hat a csapat első ránézésre. Nehéz feladat előtt állunk, két, maximális koncentrációt igénylő találkozó áll előttünk. Hazai pályán kezdünk, bízom benne, hogy minél többen buzdítanak majd minket a lelátótól, mindent bele kell adnunk, és meglátjuk, mit hoz a sors" – mondta Thomas Doll.

 

A Fradi itthon kezdi a párharcot július 12-én. A visszavágóra egy héttel később, július 19-én kerül sor Izraelben.

Legfrissebb hírek

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
3 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
4 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54
Ezek is érdekelhetik