Videoton: az idegenben szurkoló drukkerek vehetnek jegyet a belgrádi meccsre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 11:38
A labdarúgó Európa-liga negyedik selejtezőkörében a szerb Partizan Beograd ellen készülő Videoton száz szurkolójának tud jegyet biztosítani a belgrádi zárt kapus találkozóra.

Mint ismert, a jövő csütörtök este 21 órakor kezdődő mérkőzés zárt kapus lesz, ám az UEFA új szabálya szerint a vendégcsapat szurkolói korlátozott számban megnézhetik az összecsapást a helyszínen.

A Videoton tájékoztatásában az áll, száz drukker juthat lelátói jegyhez a szerbiai meccsre. Az előző fordulóban a francia első osztályú Bordeaux-t kiejtő együttes első körben azon rajongói jelentkezését várja, akik a 2017–2018-as idényben a csapat bármely idegenbeli El-selejtezőjén ott voltak, s ezt jegyük felmutatásával igazolni tudják.

EURÓPA-LIGA
4. SELEJTEZŐKÖR
1. MÉRKŐZÉS (augusztus 17.)

21.00 Partizan (szerb)–Videoton
VISSZAVÁGÓ (augusztus 24.)
20.00: Videoton–Partizan (szerb)

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58
Ezek is érdekelhetik