El: Mindent elkövetünk, hogy nyerjünk – Sankharé

Vágólapra másolva!
2017.08.03. 15:40
null
Győzelemre készül Felcsúton is a Bordeaux (Fotó: Twitter)
Nem csupán továbbjutásért, hanem a győzelemért is küzd a Bordeaux labdarúgócsapata a csütörtök esti felcsúti, Videoton elleni Európa-liga-selejtezőn.

„Szerettünk volna nagyobb győzelmet aratni, de sajnos kaptunk egy gólt. Ennek ellenére nagyon készülünk a visszavágóra” – idézte a La Voix du Nordnapilap Younousse Sankharét, a Bordeaux szenegáli válogatott középpályást, aki egy hete, a 2–1-re megnyert mérkőzésen csapata mindkét gólját szerezte.

„Képesek vagyunk arra, hogy jó meccset játsszunk és idegenben is gólt szerezzünk. Kiváló, támadófutballt játszó csapatunk van, mindent elkövetünk, hogy nyerjünk” – tette hozzá. A lap szerint a Videoton helyzetét nehezíti, hogy a bosnyák Anel Hadzic sárga lapjai miatt az eltiltását tölti.

A Girondins4ever.com a 23 éves csatárt, Gaëtan Laborde-ot kérdezte meg a mérkőzés előtt pár órával. „Nyugodtan várjuk a mérkőzést, hatékonyan kell futballoznunk, és akkor továbbjutunk. Tudjuk, mit kell tennünk, és nagyon motiváltak vagyunk” – mondta.

A klub hivatalos Facebook-oldalára felkerült egy 33 másodperces kis videó a Pancho Arénáról, amelyet a Twitteren csodálatosnak tituláltak a franciák.

A Girondins33.com közzétette a várható kezdőcsapatokat, a portál szerint a franciáknál annyi változás lesz, hogy Mauro Arambarri helyén a csapatkapitány Jaroslav Plasil játszik majd.

EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR
1. MÉRKŐZÉS (július 27.)
Bordeaux (francia)–Videoton 2–1
VISSZAVÁGÓ (augusztus 3.)
19.00: Videoton–Bordeaux (francia) (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 23:01

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Vécsei Bálint a kihagyott büntetőkről: „Szerdán azt álmodtam, hogy lesz egy ilyen lehetőség, és be fogom rúgni”

Európa-liga
2025.07.18. 11:15
Ezek is érdekelhetik