FTC: „A Midtjylland elleni meccs komoly erőpróba lesz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 18:13
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros támadója, Varga Roland a zöld-fehérek hivatalos oldalának beszélt a Jelgava elleni El-továbbjutásról, valamint a Midtjylland elleni párharcról.

A Fradi kettős győzelemmel ment tovább a Jelgava ellen az Európa-liga első selejtezőköréből. Ebben kulcsszerepet játszott Varga Roland, aki két góllal vette ki a részét a sikerből.

„Megküzdöttünk mindkét győzelemért, de azt gondolom, nem lehetett kérdés, hogy a jobb csapat lépett tovább – mondta Varga Roland a fradi.hu-nak. – Kemény párharc volt, az biztos, ám a lettek a hazai és az idegenbeli mérkőzésen sem találtak be, míg mi lőttünk három gólt, ez mutatja, hogy megérdemeltük a továbbjutást. Férfias küzdelem zajlott a pályán, nem tartom durva csapatnak a Jelgavát. Volt egy-két komolyabb belépő, de az európai kupákban senki sem adja ingyen a bőrét, meg kellett harcolnunk ezekért a győzelmekért és ezért a továbbjutásért.”

A támadó tisztában van vele, hogy a Midtjylland ellen keményebb párharc vár rá és csapattársaira.

„Tudjuk, hogy nehezebb mérkőzés lesz, mint a Jelgava elleni volt, hiszen a dán labdarúgás nagyobb erőt képvisel a lettnél. Kielemezzük a Midtjyllandot, igyekszünk minél jobban felkészülni belőle, nem elfelejtve, hogy elsősorban a saját játékunkra kell koncentrálnunk. Komoly erőpróba lesz a dán együttes elleni meccs, de állunk elébe” – tette hozzá Varga.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR
, 1. MÉRKŐZÉS (július 13.)
21.00:
Ferencváros–Midtjylland (dán) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

2. MÉRKŐZÉS (július 20.)
19.00:
Midtjylland (dán)–Ferencváros – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Távozik az FTC fiatal brazil szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 19:19

Eldőlt, mikor rendezik meg a Ferencváros–Paks rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 16:04

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01
Ezek is érdekelhetik