El: „A Videoton hozzászokott a selejtezőkhöz” – a Bordeaux-tréner szerint ez előny lehet

Vágólapra másolva!
2017.07.27. 11:42
null
Gourvennec (szemben) már a Videoton elleni meccsre készíti fel a csapatát (Fotó: <a href="https://www.facebook.com/girondins/photos/a.131092023581955.18130.130890383602119/1598261263531683/?type=3&amp;theater">facebook.com/girondins</a>)
A francia Bordeaux vezetőedzője, Jocelyn Gourvennec a sudouest.fr-en közzétett interjúban arról beszélt a Videoton elleni csütörtöki El-selejtezőt megelőzően, hogy a nyáron nem történtek nagy változások a csapatánál, szemben az edzőt váltó Videotonnal, és minden adott ahhoz, hogy kiharcolják a továbbjutást. Még úgy is, hogy a fehérváriaknak előnyt jelenthet, hogy van tapasztalata a selejtezős meccsekben...

 

„Azért dolgoztunk eddig, hogy mára készen álljunk a kupasorozatra. Nekünk ez lesz az első meccsünk, miközben a Videoton már játszott négyszer az Európa-ligában, kétszer a bajnokságban – kezdte a Bordeaux vezetőedzője, Jocelyn Gourvennec. – A Videoton nagyon rutinos csapat, olyan tapasztalt válogatott játékosokkal, mint hátul Juhász Roland, vagy elöl Danko Lazovics. Stabilitást adnak az együttesnek, amely így kimondottan érett csapatot alkot, amelynek a szögletek és szabadrúgások jelentik az egyik erősségét.”

„Az első mérkőzésen az lesz a fontos, hogy felszabadítsuk magunkat a nyomás alól. A célunk természetesen az, hogy eljussunk a csoportkörbe, de most csak a Videoton elleni meccsre kell koncentrálnunk. Keményen dolgoztunk, ezért nem szabad idegeskednünk, a saját játékunkat kell játszanunk, egyszerűen csak futballozni kell, görcsök nélkül” – adta meg a siker kulcsát a szakember, ugyanakkor nem számít könnyű párharcra.

„Nehéz lesz egy olyan csapat ellen játszani, amely hozzá van szokva ahhoz, hogy minden évben selejtezőket játszik a csoportkörért, és már sikerült is eljutnia odáig. Nekünk a folytonosságra kell építenünk, arra a játékra, amit az év első hat hónapjában mutattunk. A különbség a Videotonnal szemben, hogy ők edzőt váltottak, mi nem, emiatt boldog is vagyok – mondta nevetve a Bordeaux vezetőedzője. – Viszont a csapat magját hozzánk hasonlóan az előző szezonhoz képest a Videoton is megtartotta. Kétszer élőben is láttuk játszani a Videotont, és videón a többi meccsét is kielemeztük, szóval, amennyire csak lehet, felkészültünk a játékából.”

EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR
1. MÉRKŐZÉS (július 27.)
20.30: Girondins Bordeaux (francia)–Videoton FC (Tv: Duna World)
VISSZAVÁGÓ (augusztus 3.)
19.00: Videoton FC–Girondins Bordeaux (francia)

A Videoton FC kerete: Kovácsik Ádám, Horváth Tamás, Juhász Roland, Fejes András, Barczi Dávid, Pátkai Máté, Varga József, Fiola Attila, Szolnoki Roland, Géresi Krisztián, Stopira, Loic Nego, Danko Lazovics, Marko Scsepovics, Suljic Asmir, Anel Hadzic, Mirko Maric, Ezekiel Henty, Szabó Bence, Mocsi Attila

Legfrissebb hírek

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
4 órája

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50
Ezek is érdekelhetik