El: elutazott a Loki, Takács Tamás szerint még összejöhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.20. 10:18
A sérüléséből felépülő Takács Tamás is elutazott szerdán a Debrecen labdarúgócsapatával Fehéroroszországba, ahol a Loki csütörtökön hátrányból próbálja meg kiharcolni a továbbjutást az Európa-ligában a Torpedo Zsogyino ellen.

„Rengeteget dolgoztunk az orvosi stábbal és a gyógytornászokkal, hogy minél hamarabb a pályán lehessek, és ez sikerült is, hiszen azt jósolták, hat hetet kell kihagyjak, ehhez képest feleannyi idő alatt meggyógyultam – mondta a Nemzeti Sportnak Takács Tamás, aki részleges bokaszalag-szakadással bajlódott, de a hétvégi bajnokin már játszott, és gólt is szerzett a Paks ellen. – A feladat adott, minimum két gólt kell szereznünk, s lehetőleg egyet sem kapnunk. A hazai vereség ellenére azt mondom, összejöhet a továbbjutás, képes is rá a csapat, de ezt bizonyítanunk kell. Bízom benne, hogy újra eredményes lehetek!”Takács Tamás, aki részleges bokaszalag-szakadással bajlódott, de a hétvégi bajnokin már játszott, és gólt is szerzett a Paks ellen. – A feladat adott, minimum két gólt kell szereznünk, s lehetőleg egyet sem kapnunk. A hazai vereség ellenére azt mondom, összejöhet a továbbjutás, képes is rá a csapat, de ezt bizonyítanunk kell. Bízom benne, hogy újra eredményes lehetek!”

Az utazó keret: Bozsidar Radosevics, Verpecz István – kapusok; Aleksandar Jovanovic, Nagy Zoltán, Mészáros Norbert, Dusan Brkovics, Szatmári Csaba, Korhut Mihály, Ognjen Djelmic, Varga József, Danilo Szekulics, Holman Dávid, Szakály Péter, Ferenczi János, Horváth Zsolt, Geoffrey Castillion, Takács Tamás, Tisza Tibor – mezőnyjátékosok.

Mint ismert, az első mérkőzést – bár vezetett a Loki – a Torpedo nyerte meg 2–1-re.

Legfrissebb hírek

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
3 órája

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48
Ezek is érdekelhetik