El: Csalódás lenne, ha a Loki nem járna sikerrel – Szakály P.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.21. 10:12
null
A fehérváriak a Csukaricski ellen nem esnének ugyanabba a hibába, mint a Zaria Balti otthonában (Fotó: Hegedüs Gábor)
A labdarúgó Európa-liga 2. selejtezőkörének visszavágóján a Videoton, a DVSC-Teva és a MTK is idegenben lép pályára. A fehérváriak ezúttal nem szeretnének újra olyan izgalmakat átélni, mint az előző körben, a debreceni Szakály Péter csalódásként élné meg csapata kiesését, a fővárosiak pedig meglepetésre készülnek.

 

Még egyszer nem esnének ugyanabba a hibába. Mint ismert, a Videoton az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján, a Zaria Balti ellen majdnem elherdálta hazai pályán megszerzett háromgólos előnyét (3–0). Végül „csak” 2–0-ra kapott ki idegenben. A második selejtezőkörben, a Csukaricski ellen is magabiztosan, 2–0-ra nyert Henning Berg csapata Felcsúton, de nem szeretne újra olyan izgalmakat átélni, mint a moldovai együttes otthonában.

„Jó tanulópénz volt az előző fordulóban megrendezett visszavágó. Fél óra sem telt el, s máris kétgólos hátrányba kerültünk, izgulnunk kellett, nehogy megkapjuk a harmadik gólt is, akkor, ugye, hosszabbítás következett volna – mondta a Nemzeti Sportnak Juhász Roland, a Videoton 33 esztendős, 94-szeres válogatott belső védője. – Szerencsére megúsztuk. Biztos vagyok benne, még egyszer nem követünk el ilyen vagy hasonló hibát, a mérkőzések elején is nagyon kell figyelnünk. Csütörtökön tilos lesz ráülni az előnyünkre, különben újra bajba kerülhetünk, ugyanakkor tartom annyira jónak a Videotont, hogy ilyen nem fordulhat elő újra. Fontos volt a Csukaricski elleni első meccsen, hogy ne kapjunk gólt. Szerb ellenfelünk odahaza veszélyes csapat, észnél kell lennünk, nehogy engedjük belelkesedni.”

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ

20.30: Csukaricski (szerb)–Videoton (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–2

„Felesleges szépíteni: hatalmas csalódásként éltük meg a fehéroroszok elleni hazai mérkőzést – tekintett vissza Szakály Péter. – Jól kezdtünk, megszereztük a vezetést, helyzeteink voltak, azt vártuk, mikor érkezik a második, majd a harmadik gólunk, erre a semmiből egyenlített az ellenfél. Még ez sem lett volna tragédia, hiszen a második félidő alapján is gólokkal kellett volna nyerni, erre mi történik? A „Kígyó térről” gólt kapunk, és kettő egyre elveszítjük a találkozót.”

„Ugyanúgy támadó felfogásban kell futballoznunk, mint tettük az első meccsen, ugyanakkor a védekezésünknek jobban össze kell állnia – adott útmutatást a csütörtöki visszavágóra Szakály Péter. – Úgy kell hozzáállnunk a mérkőzéshez, hogy a hátrány ellenére csak mi juthatunk tovább. Tény, a Torpedo helyzete kedvezőbb, de így is adok magunknak ötven százalékot a továbblépésre. Csalódásként élném meg, ha nem járnánk sikerrel.”

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
18.00: Torpedo Zsogyino (fehérorosz)–DVSC-Teva (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 2–1

Több mint négyórás repülő út után szerencsésen földet ért Bakiban az MTK-t szállító repülőgép. Sok idő nem jutott a pakolásra, mert Teodoru Vaszilisz vezetőedző szerda este edzést vezényelt az Európa-liga-selejtező visszavágójára készülő tanítványainak. Nehéz feladat vár Kanta Józsefékre, mint ismert, az amúgy jó erőkből álló Qabala a selejtező első mérkőzésén 2–1-re megverte a gyirmóti „albérletben” játszó MTK-t.

„Melegebb van, mint Budapesten – mondta a Nemzeti Sportnak meccs előtti napon Kanta József, az MTK csapatkapitánya, aki büntetőt rontott a párharc első felvonásán. – Az eredmény nem túl kedvező számunkra, ennek ellenére nem tartom lehetetlennek, hogy meglepetést szerzünk. Sajnos az utóbbi időben többször is büntetőt hibáztam, ezért úgy gondolom, a csapat érdeke azt kívánja, hogy váltsunk. De bárcsak ott tartanánk, hogy tizenegyesekkel dől el a továbbjutás!”

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
19.00: Qabala–MTK (azeri) (Tv: Duna World)
Az első mérkőzésen: 2–1

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
33 perce

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
8 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
12 órája

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:11

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Telki után londoni műtét – vége a debreceni kapus idényének

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik