DVSC: „Végig irányítottunk, sajnálom, hogy így alakult”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.15. 13:18
Takács Tamás, a Debrecen támadója hosszú sérülését követően pályára lépett a csapat csütörtöki, Torpedo Zsogyino elleni 2–1-re elveszített Európa-liga selejtezőjén.

„A bokasérülésem miatt sok időt kihagytam, de most már százszázalékos állapotban vagyok. Örülök, hogy vissza tudtam térni a pályára, de persze kell még a meccsterhelés, hogy visszanyerjem a régi formám” – mondta el a DVSC honlapjának Takács Tamás. Takács Tamás.

„Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk a Torpedo Zsogyino ellen, holott végig mi irányítottunk. A kapujuk előtt tartottuk ellenfelünket, de rengeteg helyzetet kihagytunk. Ahogy az lenni szokott, a sok elpuskázott lehetőség a végén megbosszulta magát. Biztos vagyok benne, ha értékesítjük a ziccereinket, máshogy alakul a találkozó.”

„A visszavágón is igyekszünk mindent beleadni, úgy utazunk majd Fehéroroszországba, hogy szeretnénk jobban játszani a kilencven perc során, és minden lehetőséget megragadni a gólszerzésre. Lesznek helyzeteink kint is, ebben biztos vagyok, és ha koncentrálunk, benne lehet a továbbjutás a csapatban.”

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS

DVSC–TORPEDO ZSOGYINO (fehérorosz) 1–2 (Tisza 2., ill. Zaginajlov 23., Klopockij 88.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
3 órája

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03
Ezek is érdekelhetik