DVSC: Otthon veszítettük el a továbbjutást – Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.21. 20:55
A DVSC a hazai pályán elszenvedett 2–1-es vereséget követően idegenben 1–0-ra kapott ki a fehérorosz Torpedo Zsogyinótól az Európa-liga második selejtezőkörében, ezzel búcsúzott a nemzetközi porondtól. A Debrecen vezetőedzője, Kondás Elemér a klub hivatalos honlapján elmondta, a továbbjutás az első meccsen úszott el, nem a visszavágón.

„A továbbjutást sajnos az otthoni meccsen vesztettük el, amelyen rengeteg helyzetet kidolgoztunk. Ma ez másképpen alakult, ezúttal nagyon jól zárt az ellenfelünk, remekül védekezett, és nem tudtunk ziccert kialakítani. Még több lövéssel kellett volna kísérleteznünk, a beadások sem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna. Egy gólt most is tudott lőni a fehérorosz csapat, míg mi egyet sem, így a Zsogyino megérdemelten jutott tovább” – mondta Kondás Elemér a dvsc.hu-nak.Kondás Elemér a dvsc.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
3 órája

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03
Ezek is érdekelhetik