DVSC: „Akkor sem adtuk volna fel, ha otthon 10–0-ra kapunk ki”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 09:06
Takács Tamás, a Debrecen támadója csapata csütörtöki, Torpedo Zsogyino elleni Európa-liga-selejtező visszavágója előtt elmondta, a DVSC célja egyértelműen a továbbjutás.

„Akkor sem adtuk volna fel, ha tíz-nullára kapunk ki a Nagyerdei Stadionban a fehéroroszoktól – mondta Takács Tamás a haonnak. – A feladat adott, legalább két gólt kell szereznünk, úgy, hogy egyet sem kapunk. A célunk egyértelmű: tovább akarunk jutni.” Takács Tamás a haonnak. – A feladat adott, legalább két gólt kell szereznünk, úgy, hogy egyet sem kapunk. A célunk egyértelmű: tovább akarunk jutni.”

„Az első mérkőzésen előttem is adódott egy nagy helyzet, sajnos, a kapu mellé rúgtam a labdát. Bízom benne, hogy a visszavágón is oda tudok kerülni a kapu elé, s nem hibázom el a lehetőséget. De természetesen nem lennék csalódott akkor sem, ha mondjuk a belső védőnk duplájával jutna tovább a Loki.”

A DVSC csütörtökön, 18 órakor csap össze a Zsogyinóval, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK
EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK
18.00: Torpedo Zsogyino (fehérorosz)–DVSC-TEVA (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 2–1

19.00: Qabala–MTK (azeri) (Tv: Duna World)
Az első mérkőzésen: 2–1
20.30: Csukaricski (szerb)–VIDEOTON (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–2

Legfrissebb hírek

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
2 órája

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03
Ezek is érdekelhetik