Liverpool: „30 millióan szeretnék élőben látni az El-döntőt”

Vágólapra másolva!
2016.05.06. 15:27
Mint korábban megírtuk, a Liverpool a Villarrealt 3–1-es összesítéssel kiejtve bejutott az Európa-liga döntőjébe. Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere arra biztatja csapata szurkolóit, hogy minél többen utazzanak el Bázelbe, a Sevilla elleni finálé helyszínére. Valamint a csapatnál végzett munkáját is értékelte.

„Bázel gyönyörű város és nagyszerű stadionja van. Még akkor is megéri odamenni, ha nincs jegyed a mérkőzésre – mondta Klopp a Sky Sportsnak, a Watford elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. – Nem aggódunk azon, hogy mekkora a stadion befogadóképessége.”Klopp a Sky Sportsnak, a Watford elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. – Nem aggódunk azon, hogy mekkora a stadion befogadóképessége.”

„Ha megkérdezed, ki akar ott lenni a döntőn, akkor azt a választ kapod, hogy legalább harmincmillió ember élőben szeretné látni a mérkőzést. Természetesen esély sincs arra, hogy ennyi szurkoló beférjen a stadionba.”

Az Európa-liga döntőjét a 2015–2016-os idényben az FC Basel stadionjában játsszák, melynek befogadóképessége (35 000 fő) az egyik legalacsonyabb a sorozat és elődjének, az UEFA-kupának legutóbbi két évtizedében.

„A klub arra kéri azokat a szurkolókat, akik nem rendelkeznek jeggyel a mérkőzésre, hogy saját biztonságuk érdekében ne utazzanak Bázelbe a mérkőzés napján” – írta a Liverpool a klub hivatalos weboldalán.

Jürgen Klopp – aki mindössze október óta tölti be a Liverpool menedzseri pozícióját – már második kupadöntőjébe vezette a patinás angol klubot, az ilyen rövid idő alatt elért sikerek mégsem érték váratlanul.

„Korábban nem volt időm azon gondolkozni, hogy hol tartunk majd ilyenkor, így nem lepett meg hogy meddig jutottunk a szezonban. A munkám a változásokról és a folyamatos fejlődésről szól. Elégedett vagyok a fiúkkal. Tudom azt, hogy a munkám előre viszi a csapatot, és ezzel a játékosaim is tisztában vannak. Ez a hozzáállás segít minket.”

Legfrissebb hírek

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Jürgen Klopp lesz az AS Roma következő edzője? A tréner ügynöke reagált

Olasz labdarúgás
2025.05.20. 10:00

A Barcelona legyőzésével BL-induló a Villarreal; kettős emberelőnyben nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 21:06

A 95. percben szerzett góllal nyert a Real Madrid, és elnapolta a Barcelona bajnoki címét

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 23:28

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.05.10. 20:39

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42
Ezek is érdekelhetik