El: ennyire büntették meg a Putyin-pólóval provokáló oroszt

Vágólapra másolva!
2016.02.19. 12:47
null
Dmitrij Taraszov ezzel a pólóval provokálta a törököket (Fotó: Reuters)
A Lokomotiv Moszkva labdarúgóklubja 300 ezer eurós (93 millió forint) pénzbüntetéssel sújtotta válogatott játékosát, Dmitrij Taraszovot, mert Vlagyimir Putyin orosz elnököt dicsőítő trikót viselt a Fenerbahce elleni keddi Európa-liga-meccsen.

Az R-Sport orosz hírügynökség a fővárosi egyesülethez közel álló forrásra hivatkozva számolt be a szankcióról. A 28 éves középpályás ellen szerdán az európai szövetség (UEFA) is fegyelmi eljárást indított, s ha a Lokomotivnak is fizetnie kell, akkor a klub az összeget Taraszovra hárítja majd.

A futballista az isztambuli mérkőzés lefújása után mutatta meg a meze alatt viselt pólóját, amelyen Putyin arcképe és alatta „A legudvariasabb elnök" felirat szerepelt. Szimpátiaakcióját nem véletlenül időzítette a Fenerbahce elleni találkozóra, hiszen az orosz–török diplomáciai kapcsolatok jelentősen megromlottak, miután a török légierő tavaly novemberben lelőtt egy orosz vadászrepülőgépet.

„Ő az én elnököm. Tisztelem őt, és úgy döntöttem, megmutatom, hogy kész vagyok ezt bárhol kifejezni. A pólómra felírtam mindent, amit el akartam mondani” – nyilatkozta Taraszov a 16 közé jutásért zajló párharc első meccsének elvesztése (2–0) után.

A mérkőzés visszavágóját jövő csütörtökön rendezik, de azt a találkozót Taraszovnak a sárga lapos figyelmeztetései miatt ki kell hagynia.


Legfrissebb hírek

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Cristian Ramíreznek nem volt opció, hogy a Fradi kispadján üljön

Minden más foci
2025.08.09. 09:22

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50
Ezek is érdekelhetik