El: a Fradi-párharc után térnek vissza a védő eladására

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.13. 14:23
Hiába volt török megfigyelő a Zeljeznicar El-selejtezős mérkőzésén, a bosnyák klub vezetői egyelőre nem foglalkoznak meghatározó játékosuk, Josip Kvesic eladásával. A Fradi elleni párharc lezárását követően esetleg visszatérnek az ügyre.

A máltai Balzan elleni találkozóra (az El-selejtező első fordulójának hazai visszavágóján 1–0-ra győztek a bosnyákok, akik 3–0-s összesítéssel léptek tovább) a török Antalyaspor pályaedzője utazott el, tetszett is neki az a teljesítmény, amit Kvesictől látott. Nem úgy az az összeg – 100 ezer euróért már orvosi vizsgálatra vitték volna – a Zeljeznicar klubvezetőinek, amit a megvételre szántak a törökök.

Mirsad Siljak klubigazgató és Almir Gredic klubelnök egybehangzóan arról nyilatkozott, hogy nem alkudoznak – a védő megvételének kezdő ára náluk 115 ezer euró –, de most amúgy sem tárgyalnak róla.

„Az érdeklődésüket megköszönve arról tájékoztattuk a törököket, hogy az El-szereplésünk végéig nem kívánjuk eladni Kvesicet – ment bele a részletekbe a klubelnök. – Csak a Ferencváros elleni párharc után áll szándékunkban beszélni majd Kvesicről és a többiekről, akik után érdeklődés mutatkozik, Memijáról, Bajicról. Amúgy sincs a keretben megfelelő helyettes a bal oldali védő posztján, ostobaság lenne a részünkről, ha pont a selejtezőmeccsek előtt hagynánk elmenni Kvesicet. Mi komolyan készülünk az El-mérkőzésre. Viszont készek vagyunk előszerződést kötni a törökökkel, amennyiben meg tudunk állapodni. De elmenni biztos csak akkor fog tőlünk Kvesic, ha már kiestünk az Európa-ligából.”

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Július 16., 20.30: Ferencváros–Zeljeznicar (bosnyák)
A visszavágót július 23-án 18 órától rendezik meg.

KUPACSAPATAINK PROGRAMJA
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Július 14., 20.00: The New Saints (walesi)–VIDEOTON (Tv: Duna)
Július 22., 20.30: VIDEOTON–The New Saints
ADATBANK ÉS KULCSDÁTUMOK
EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Július 16., 18.00 Skonto Riga (lett)–DVSC (Tv: Duna World)
Július 16., 20.30: FTC–Zeljeznicar (bosnyák) (Tv: Duna)
Július 23., 17.00 DVSC–Skonto Riga
Július 23., 18.00: Zeljeznicar–FTC
EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Szutjeszka Niksics (montenegrói)–DVSC 2–0
Továbbjutott:
a DVSC, 3–2-es összesítéssel
FERENCVÁROS–Go Ahead Eagles (holland) 4–1
Továbbjutott: az FTC, 5–2-es összesítéssel
Vojvodina (szerb)–MTK BUDAPEST 3–1
Továbbjutott:
a Vojvodina, 3–1-es összesítéssel
ADATBANK ÉS KULCSDÁTUMOK

 

Legfrissebb hírek

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
18 órája

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 10:45

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 08:54

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

A Fradi 11 magyarral, de 10 légióssal is felállhatna; két válogatott játékos tért haza Felcsútra

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 14:51

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08
Ezek is érdekelhetik