El: Joggal fütyültek a szurkolók, az én hibám a kiesés - Mancini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.20. 14:10
Roberto Mancini, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője vállalta a felelősséget a Wolfsburg elleni vereségért, a milánóiak 5–2-es összesítéssel búcsúztak az Európa-ligától.

„Az én hibám a kiesés. A védekezés mindennek az alapja, egyszerűen nem kaphatunk ilyen gólokat. Kiváló védelem nélkül nem lehet sikert aratni – mondta Mancini a mérkőzést követően. – Európában az első húsz percben nem engedhetsz két ziccert az ellenfélnek, nem kaphatsz gólt.”Mancini a mérkőzést követően. – Európában az első húsz percben nem engedhetsz két ziccert az ellenfélnek, nem kaphatsz gólt.”

„A szurkolókhoz hasonlóan mi is csalódottak vagyunk, joggal fütyültek ki minket. Több lehetőségünk is akadt a gólszerzésre, de miután hátrányba kerültünk, jóval nehezebbé vált a helyzetünk.”

„Soha nem tudunk kapott gól nélkül lehozni egy mérkőzést, ami jelentősen befolyásolja azt, hogy miként közelítjük meg a meccseket. Sajnos rengeteg hibával játszunk, és az ellenfelek ezt könyörtelenül büntetik. A Wolfsburg jobb csapat, mint az Inter, csak azt bánom, hogy tálcán kínáltuk neki a jobbnál jobb helyzeteket.”

Az Inter a hétvégén a bajnokságban engesztelheti ki a szurkolókat, vasárnap 20.45-kor a korábbi interes Samuel Eto'óval felálló Sampdoriával mérkőznek meg Manciniék.

Legfrissebb hírek

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
17 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
2025.10.24. 11:37

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
2025.10.24. 10:50

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
2025.10.24. 10:01
Ezek is érdekelhetik