El: montenegrói játékvezető a Diósgyőr máltai meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.05. 08:21
A 38 éves Pavle Radovanovics vezeti a Diósgyőr Birkirkara elleni máltai visszavágóját az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában. Erről a klub hivatalos honlapja adott hírt.

A montenegrói játékvezető 2008 óta FIFA-kerettag, civilben jogászként dolgozik. Magyar klubcsapatnak még nem vezetett, azonban 2011 júniusában ő fújta a sípot a magyar válogatott San Marinó-i Eb-selejtezőjén, amelyen 3–0-ra nyertünk.

Segítői Milutin Djukics és Dejan Szakovics lesznek, a negyedik játékvezetői feladatot pedig Milovan Milacsics látja el. A DVTK 2–1-es előnnyel utazik Máltára. A Ferencváros még nem adta ki, hogy kik lesznek a Sliema Wanderers elleni visszavágójának játékvezetői, ott 1–1-ről folytatják a csapatok.

Bár a Győrnek egyelőre nincs ellenfele (a Fola Esch és az IFK Göteborg még az első körben csatázik egymással), az már nyilvánosságra került, hogy kik működnek közre a magyar csapat találkozóin. Ezek szerint a július 17-i hazai mérkőzésen az ukrán Anatolij Abdula, egy héttel később pedig a lengyel Bartosz Frankowski lesz a játékvezető, utóbbinak ez lesz élete első nemzetközi kupameccse.

Legfrissebb hírek

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
31 perce

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
1 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
2 órája

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
3 órája

Robbie Keane: Többek között azért kapom a fizetésemet, hogy megtaláljam az ellenfél gyenge pontjait

Európa-liga
12 órája

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
14 órája

Hátrányból felállva, Salzburgban tett hatalmas lépést a továbbjutás irányába a Ferencváros

Európa-liga
14 órája

Vannak ferencvárosi szurkolók, akik eljutottak a salzburgi stadionba

Európa-liga
16 órája
Ezek is érdekelhetik