El: Gera a passzok terén rögtön kiemelkedett a Fradiból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 18:40
null
Ha elkerülik a sérülések, nagy erőssége lehet Gera Zoltán a Fradinak (Fotó: Fuszek Gábor)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros játékosa, Gera Zoltán a Rijeka elleni, 2–1-es vereséggel véget érő találkozón majd' tíz év után játszott ismét Fradi-mezben, és a passzok tekintetében máris kiemelkedett a zöld-fehér játékosok közül.

A tempofradi.hu adatai szerint a támadó három nap híján tíz éve, 2004. július 27-én futballozott az FTC–Rijeka mérkőzést megelőzően a Fradiban, akkor is nemzetközi kupameccsen, az SK Tirana elleni idegenbeli 3–2-es győzelem során.

A statisztikák forrása: InStat Football
A statisztikák forrása: InStat Football

Visszatérése alkalmával Gera 62 percet töltött a pályán, ez alatt az InStat adatai szerint 33 passzt kísérelt meg, 11-et hátrafelé adott (ezek hibátlanok voltak), míg 22 előre történő átadásából 20-at pontosan játszott meg, ez összességében 94 százalékos teljesítmény. Nála többet csak Somália volt játékban a támadó harmadból, ő 42 labdát kapott, 35-ször passzolt, de csak 74 százaléka volt ezeknek pontos.

Szembetűnő ugyanakkor, hogy a támadószekcióból senki sem tudott sikeres kulcs- vagy extra támadópasszt adni, előbbiből Predrag Bosnjak, utóbbiból David Mateos jegyez legalább egyet-egyet.

Védekezésben sem voltak a topon a zöld-fehérek, az eredeti posztjától (középhátvéd) idegen helyen (jobb-bekk) játszó lengyel Michal Nalepa párharcainak mindössze 21 százalékát nyerte meg, de a szűrőposzton szereplő Gyömbér Gábor is csak 45 százalékon teljesített.

Szintén idegen poszton játszott Emir Dilaver, de az összes adat alapján így is a mérkőzés legjobbja lett: 81-szer passzolt (mind a négy hosszú átadása sikeres volt), 66-szor keresték őt a társak a labdával, párharcai 78 százalékát megnyerte, és két sikeres cselt is bemutatott.

Gera Zoltán statisztikái – NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE! (Forrás: InStat)
Gera Zoltán statisztikái – NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE! (Forrás: InStat)
Legfrissebb hírek

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Emberhátrányban az utolsó pillanatokban szerzett egy pontot a Ferencváros a Plzen ellen

Európa-liga
2025.09.25. 22:56

Gruber oldhatja meg Rossi gondjait? A DVTK gólszerzője így látja az ellenük duplázó csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:46

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
2025.09.13. 11:57

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik