A „zebrák” este már alulról szagolhatják a „violát”; a Spurs feladta?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.20. 16:11
null
Firenzében is nagy csata várható a Fiorentina és a Juventus játékosai között (Fotók: Reuters)
Csütörtök este kerül sor a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntős párharcainak visszavágóira. Az összecsapások közül kiemelkedik a Napoli–Porto, a Fiorentina–Juventus, de még a Betis–Sevilla ütközet is, a Benfica–Tottenham mérkőzésen ugyanakkor az előjelek alapján nem várhatók izgalmak. A minden bizonnyal Gulácsi Péterrel felálló Salzburg a Basel, az Alkmaar az Anzsi Mahacskala ellen igyekszik kiharcolni a negyeddöntős szereplés jogát, míg a Plzen és a Ludogorec az esélytelenek nyugalmával játszhat.

 

Az első mérkőzések után és az erőviszonyok ismeretében elmondható, hogy a visszavágók előtt a bolgár bajnok Ludogorec helyzete gyakorlatilag reménytelen, a Plzenen jóformán csak a csoda segíthet, a szintén jelentős hátrányt ledolgozni igyekvő Sevillát azonban kár volna leírni. A Tottenham is mínusz kettőről indul, de a londoniak helyzete más tészta.

A játéknap az AZ Alkmaar moszkvai vendégjátékával kezdődik, ahol az orosz bajnokság sereghajtója, az Anzsi Mahacskala lesz a korábbi UEFA-kupa-győztes vezetőedző, Dick Advocaat csapatának ellenfele. A hollandok mellett szól, hogy a dagesztáni együttes továbbra is csak vergődik hazája élvonalában – bár a legutóbbi öt fordulóban csupán egyszer kapott ki –, viszont ellenük, hogy az Eredivisie-ben tizennégy idegenbeli mérkőzésükből tízet elveszítettek, tehát vendégként korántsem sebezhetetlenek.

Van-e visszaút a Tottenham számára? A forduló egyik legizgalmasabb párosításának beharangozott, Benfica elleni párharcban az első meccs után 3–1-es hátrányba került Tim Sherwood csapata, amely a várakozások szerint meglehetősen tartalékos összeállításban lép majd pályára Lisszabonban, s inkább a bajnokságra, ott is a soron következő, Southampton elleni találkozóra fordítja a figyelmét. Ellenben a portugál együttes – amely a legutóbbi idényben döntőt játszott az El-ben – bátran koncentrálhat a második számú európai kupasorozatra, hiszen hazája élvonalát hét pont előnnyel vezeti a Sporting előtt. Az előjelek alapján valószínű, hogy a Spursöt ma este látjuk utoljára a nemzetközi porondon ebben a szezonban.

Ért már el szép eredményeket története során a Viktoria Plzen, de ha ma továbbjutna, az talán mind közül kiemelkedne. A csapat „légüres” térben második a cseh első osztályban – a Sparta Praha tíz ponttal előzi meg, a Teplicének kilenc pont vele szemben a hátránya –, így azt nem lehet mondani, hogy a bajnoki csatározások lekötnék a plzeniek figyelmét. Csakhogy az Olympique Lyon az első mérkőzést hazai pályán 0–1-es hátrányból felállva 4–1-re megnyerte, ezért a franciák kényelmes helyzetből várhatják a visszavágót – pláne, hogy a legutóbbi tizenhét El-meccsükből csak egyet veszítettek el.

Benítez a Napoli játékosait is az El trónjára vezetné
Benítez a Napoli játékosait is az El trónjára vezetné

Nem lebecsülve a Ludogorecet, a razgradi csapatnak vajmi kevés az esélye, hogy ledolgozza a saját közönsége előtt összeszedett háromgólos hátrányt a Valencia ellenében. Mondjuk a spanyolok nem is olyan régen beleszaladtak a Mestallában egy nem várt pofonba: szeptemberben a Swansea 3–0-ra nyert ott. Erre mondják, hogy egyszer volt Budán kutyavásár...

A címvédőnek (Chelsea) nincs lehetősége az újbóli elsőségre, akkori vezetőedzője ellenben duplázhat, ám a döntőig, sőt még a negyeddöntőig vezető út sem lesz zökkenőmentes. A Rafa Benítez irányította Napoli az első mérkőzésen 1–0-ra kikapott a Portótól, így a visszavágón – ha nem akar tizenegyespárbajt – legalább két gólt szereznie kell a továbbjutáshoz. Ez reális célkitűzés, hiszen a legutóbbi nyolc otthoni BL-meccsén csak a Bayern ellen maradt két gól alatt a dél-olasz együttes – a kérdés az, hogy a védelem hogyan funkcionál majd. Ha úgy, mint a legutóbbi négy hazai El-találkozóján (kilenc kapott gól), akkor nehéz dolga lesz.

A sevillai városi derbi az „élő bizonyíték" arra, hogy a bajnoki és a kupaküzdelmeket nem lehet egy lapon említeni. A spanyol élvonalban huszonöt pont választja el egymástól a két felet – a piros-fehérek javára –, miközben a Betis szenved és fordulóról fordulóra közelebb kerül a kieséshez, az Európa-ligában mégis a negyeddöntő kapujában áll, miután a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban 2–0-s győzelmet aratott. Érdekesség, hogy a zöld-fehérek hazai pályán ebben az évadban csak egy gólt kaptak az El-ben, míg a Sevilla egyszer sem rúgott vendégként kettőnél többet.

Ami a BL-ben nem sikerült Megyeri Balázséknak, az El-ben összejöhet Gulácsi Péteréknek: a negyeddöntős szereplés. A félelmetes támadóegységgel rendelkező Salzburg a BL-ből „átcsöppent” Baselt látja vendégül az első felvonáson született gól nélküli döntetlen után. Az osztrák bajnokság nyilvánvalóan nem ér fel az Európa-liga szintjéhez, de a magyar kapus csapatát illik komolyan venni. Az Aranycipőért folyó versengésben is érdekelt Alan és Jonathan Soriano vezette támadósor a legutóbbi 14 hazai tétmeccsén 65 gólt szerzett, az El-ben pedig ebben a szezonban öt találkozó után 17 találatnál jár. Természetesen a Baselt sem kell félteni, de az immár Mohamed Szalah nélkül felálló svájciaknak a sarkukra kell állniuk, ha szeretnének továbbjutni – amihez nem szabad vereséget szenvedniük, ezt viszont szeptember 22-e óta senki sem tudta elkerülni a Red Bull Arenában.

Búcsúzik-e a „házigazda”? Mint ismert, az idény végén a Juventus Stadionban rendezik a második számú európai kupasorozat fináléját, amelyben a Juve hazai pályán léphetne pályára. Antonio Conte legénysége a nyolcaddöntős párharc első meccsén 1–1-re végzett a Fiorentinával, amelyet néhány nappal korábban 1–0-ra legyőzött a bajnokságban, ősszel viszont 4–2-re kikapott tőle. Ezekből az eredményekből is látszik, hogy a „violák" masszív csapatot alkotnak, a „zebrák” baja pedig rendre meggyűlik velük. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy őszi sikerüket megelőzően a Fiorentina 1998 januárjában nyert legutóbb Firenzében a Juventus ellen. Az „Öreg Hölgy” számára egyébként azért is lesz fontos a meccs, mert bár a bajnokságot ezúttal is magabiztosan vezeti, az európai porondon már régóta nem alkotott maradandót, így esetleges kupabúcsúja esetén félig tele, de félig üres is lenne az a bizonyos pohár.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
(Zárójelben az első mérkőzések eredményét tüntettük fel.)
18.00:
Anzsi Mahacskala–AZ Alkmaar (0–1)
19.00: Benfica–Tottenham (3–1) (Tv: Digi Sport2)
19.00: Fiorentina–Juventus (1–1) (Tv: Digi Sport1)
19.00: Viktoria Plzen–Olympique Lyon (1–4)
19.00: Valencia–Ludogorec (3–0)
21.05: Real Betis–Sevilla (2–0) (Tv: Digi Sport2)
21.05: Napoli–Porto (0–1) (Tv: Story Tv)
21.05: Salzburg–Basel (0–0) (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik