Atlético: az El-ben eddig jegelt Falcao kezd csütörtökön

Vágólapra másolva!
2013.02.13. 16:00
Diego Simeone, az Atlético Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője mai sajtótájékoztatóján elmondta, Radamel Falcao a kezdőcsapatban kap helyet a csütörtöki, Rubin Kazany elleni Európa-liga-mérkőzésen.

„Jobb, ha Falcao kezdő lesz holnap. Adriánnal a háta mögött jó párost alkothatnak – mondta Simeone. – Minden bizonnyal kemény meccs vár ránk. Az ellenfélnél vannak olyan játékosok, akik szeretik járatni a labdát. Számunkra azonban a győzelem a legfontosabb dolog. Remélhetőleg sikerül kapott gól nélkül lehozni a meccset, elöl pedig eredményesek leszünk.”Simeone. – Minden bizonnyal kemény meccs vár ránk. Az ellenfélnél vannak olyan játékosok, akik szeretik járatni a labdát. Számunkra azonban a győzelem a legfontosabb dolog. Remélhetőleg sikerül kapott gól nélkül lehozni a meccset, elöl pedig eredményesek leszünk.”

Falcao csütörtöki szerepvállalása azért érdekes, mert az Európa-liga 2012–2013-as szezonjának csoportkörében egyszer sem lépett pályára, de még a keretben sem kapott helyet.

Az Atlético Madrid–Rubin Kazany párharc első felvonását holnap 21.05-től rendezik. A tét a legjobb 16 közé jutás.

Legfrissebb hírek

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
7 órája

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
8 órája

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
9 órája

Papp Kristóf: Nagyon jó csapat ellen kell bizonyítanunk!

Európa-liga
Tegnap, 12:09

Telt ház várható a Paks Európa-liga-nyitányán, de...

Európa-liga
Tegnap, 10:09

Ülőröplabda: megnyerte az Ezüst Európa-ligát férfiválogatottunk

Röplabda
2025.07.01. 16:51

Szondi Zoltán: A CFR-nek 90, a Paksnak 10 százalék esélye van a továbbjutásra

Európa-liga
2025.07.01. 16:20

Szerb és ciprusi játékvezető a Paks Európa-liga-meccsein

Európa-liga
2025.06.26. 18:23
Ezek is érdekelhetik