El: A Videoton után a Benficát is legyőzhetjük - Vercauteren

Vágólapra másolva!
2012.12.08. 08:01
A Sporting–Videoton (2–1) Európa-liga mérkőzés után a hazaiak mestere, Franky Vercauteren már a csapatára a bajnokságban váró hétfői, Benfica elleni lisszaboni rangadóról beszélt.  

„A legfontosabb, hogy jól játszottunk és győztünk – kezdte értékelését a Videoton elleni 2–1-es győzelmet követően a Sporting vezetőedzője, Franky Vercauteren. – Az eredmény azért fontos, mert önbizalmat adhat a Benfica elleni meccs előtt, a Benficát is képesek vagyunk megverni.”

„Annak köszönhetően tudtunk nyerni, hogy végig megfelelően koncentráltunk, nem zavartak meg minket a korábban történtek” – utalt a meccs egynapos halasztására a szakember.

„Egyik célunk, hogy mindenki lehetőséget kapjon a bizonyításra, és ezt is jól szolgálta ez a mérkőzés. Esgaio például megmutatta, remek dolgokra képes, megszolgálta a bizalmat" – tette hozzá Vercauteren azzal kapcsolatban, hogy a Videoton elleni, tulajdonképpen tét nélküli meccsen olyan játékosoknak is lehetőséget tudott adni, akik korábban kevesebb szerephez jutottak.

A Videotont irányító Paulo Sousa mérkőzés utáni nyilatkozatát itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Van ok bizakodni, de nem lankadhat a veszprémiek figyelme Portugáliában

Kézilabda
2025.10.16. 11:05

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Megőrizte hibátlan mérlegét a címvédő, győztek Fazekasék is a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.08. 20:22
Ezek is érdekelhetik