Európa-liga: Mindenki mérges a Liverpoolnál - Asszaidi

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 11:45
A Liverpool odahaza 2–2-es döntetlent játszott a Young Boys ellen az Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában, így az Udinese elleni idegenbeli meccsen kell kiharcolnia a továbbjutást a legjobb tizenhat közé. A „vörösök” játékosai egyáltalán nem voltak elégedettek az eredménnyel a csütörtöki mérkőzés után.

„Mindenki mérges. Az ilyen hazai mérkőzéseket meg kell nyernünk, a kettő kettes döntetlen nem jó. Az első félidőben többször is betalálhattunk volna, aztán a másodikban is kihagytuk a helyzeteket. Az ellenfélnek meg volt két lehetősége, és szerzett két gólt. Nyerhettünk volna, hogy továbbjussunk. Most nehéz helyzetbe kerültünk, de azt hiszem, nyerhetünk Udinében” – nyilatkozta a hazaiak részéről a szélső Usszama Asszaidi.

„Kicsit csalódott vagyok. Meg kellett volna nyernünk ezt a mérkőzést, de a vége felé veszítettünk a koncentrációnkból. Előrébb kell lépnünk ennél, és meg kell próbálnunk megszerezni a pontokat az Udinese ellen, hogy bebiztosítsuk a továbbjutásunkat. Nehéz lesz, mert hazai pályán is kemény meccset játszottunk [a Liverpool kikapott 3–2-re – a szerk.], de mindenképp nyernünk kell” – mondta Jonjo Shelvey, a Liverpool első góljának szerzője.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
A-CSOPORT
Liverpool (angol)–Young Boys (svájci) 2–2 (1–0)
Gólszerző: Shelvey (33.), J. Cole (72.), ill. Bobadilla (52.), Zverotics (88.)
Anzsi Mahacskala (orosz)–Udinese (olasz) 2–0 (0–0)
Gólszerző: Samba (72.), Eto'o (75.)
Kiállítva: Willians (80.)
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anzsi Mahacskala 5 3 1 1 6– 2 +4 10
2. Liverpool 5 2 1 2 10– 9 +1 7
3. Young Boys 5 2 1 2 11–12 –1 7
4. Udinese 5 1 1 3 7–11 –4 4

Legfrissebb hírek

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
10 órája

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
16 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
17 órája

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 14:03

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.07.27. 12:52
Ezek is érdekelhetik