El: Veretlenül akarjuk befejezni a csoportkört - Vossen

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 10:34
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában a Genk 1–0-ra nyert a Videoton vendégeként, és ezzel továbbjutott a kvartettből. Jelle Vossen, a belga csapat támadója szerint jelentőségteljes este volt a csütörtöki a klub életében.

„Mindenki hihetetlenül boldog, ez az első alkalom, hogy továbbjutottunk Európában, szóval ez egy nagy este a csapat és a klub életében. Mindenki tudja, hogy a Videoton szilárd csapat, ezért fontos volt, hogy az első gólt mi szereztük, és aztán ellenőrzés alatt tarthattuk a meccset” – nyilatkozta a találkozó után Jelle Vossen.

„A Videoton ellen nehéz játszani, a fehérváriak veszélyesek, ezért nagyszerű, hogy meg tudtuk szerezni a három pontot, és boldogan mehetünk haza. Most itt az idő, hogy kiélvezzük a győzelmet. Mostanáig jó meccseink voltak, és a Basel ellen be kell fejeznünk a munkát. Legalább egy pontot szeretnénk szerezni, és veretlenül akarjuk befejezni a csoportkört, aztán ráérünk gondolkozni azon, hogy melyik csapat jöhet” – nyilatkozta a szélső. Jelle Vossen.

„A Videoton ellen nehéz játszani, a fehérváriak veszélyesek, ezért nagyszerű, hogy meg tudtuk szerezni a három pontot, és boldogan mehetünk haza. Most itt az idő, hogy kiélvezzük a győzelmet. Mostanáig jó meccseink voltak, és a Basel ellen be kell fejeznünk a munkát. Legalább egy pontot szeretnénk szerezni, és veretlenül akarjuk befejezni a csoportkört, aztán ráérünk gondolkozni azon, hogy melyik csapat jöhet” – nyilatkozta a szélső.

További reakciókat itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Távozhat a Liverpool balhátvédje; döntött kérői közül Xavi Simons – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10
Ezek is érdekelhetik