El: Nem a B-csapattal készülünk a Basel ellen - Been

Vágólapra másolva!
2012.11.22. 22:23
Mario Been, a Genk vezetőedzője elmondta, hogy a már biztos továbbjutás ellenére a legjobb összeállításban küldi pályára csapatát az Európa-liga csoportkör hatodik, azaz utolsó fordulójában a Basel ellen.

„Elégedett vagyok a mérkőzéssel, bár kicsit izgultak a játékosok, hiszen tudták, hogy nagyon fontos ez a találkozó. Ponttal akartunk távozni, hogy ne az utolsó fordulóban kelljen számolgatni, külön öröm, hogy végül győztünk. Az ilyen mérkőzések kellenek ahhoz, hogy nemzetközi rutint szerezzünk, ami pedig nagyon fontos a továbbiakra nézve" – idézi a vidi.hu Mario Beent, a Genk vezetőedzőjét a Videoton elleni 1–0-s győzelmet követően.vidi.hu Mario Beent, a Genk vezetőedzőjét a Videoton elleni 1–0-s győzelmet követően.

„Attól függetlenül, hogy továbbjutottunk, az utolsó meccs sem lesz gálamérkőzés. Ott is nagyon oda kell figyelnünk és ott is nyerni akarunk, ezért ugyanúgy a legjobbak fognak játszani, nem a B-csapattal készülünk a Basel ellen. Azért dolgozunk, hogy a maihoz hasonló színvonalon teljesítsünk, örülök, hogy a játékosok felnőttek a feladathoz."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
4 órája

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
6 órája

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:16

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
Tegnap, 17:15

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00
Ezek is érdekelhetik