Trabzonspor: három évre aláírt az osztrák gólzsák

Vágólapra másolva!
2012.08.29. 12:51
A török élvonalbeli Trabzonspor labdarúgócsapata – a Videoton El-selejtezőbeli ellenfele – hároméves szerződést kötött az osztrák válogatott csatárral, Marc Jankóval. Az FC Portótól érkező, 1983-as születésű Janko a 83-as mezszámot kapja a Trabzonspornál.

„Remélem, hamar beilleszkedek, és a klubbal trófeákat tudok nyerni. Úgy érzem, a megfelelő irányba léptem” – nyilatkozta a Laola.1.at-nak Janko, aki a Salzburgban félelmetes gólátlagával vált ismertté, majd megjárta a Twentét és a Portót is – a portugál nagycsapatban viszont kevés játéklehetőséghez jutott, ezért akart váltani.

Közben a Trabzonspor Székesfehérvárra utazó kerete – Janko ebben még nem szerepel – magángéppel Magyarországra indult. A Videoton–Trabzonspor mérkőzést csütörtök 20.30-kor rendezik meg, a két csapat Törökországban gól nélküli döntetlent játszott.

A Trabzonspor különgépével százfős küldöttség érkezett Ferihegyre, a repülőn mintegy ötven szurkolót is magukkal hoztak a törökök – a többi vendégdrukker csütörtökön ér Magyarországra.

 

Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
Tegnap, 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07

A csángó közméltóságok csapata nyerte a hagyományos csíkszentdomonkosi futballtornát

Minden más foci
2025.10.14. 15:54

Labdarúgás: hetet kaptak az U17-esek a csehektől az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.14. 15:24

Magyar futballedző előtt tiszteleg Hollandia

Népsport
2025.10.14. 14:31

Labdarúgás: négyet kapott a görögöktől az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.10.12. 17:18
Ezek is érdekelhetik