El: a Trabzonspor edzője jó védőmunkát vár a Videotontól

Vágólapra másolva!
2012.08.21. 19:32
Senol Günes, a török Trabzonspor vezetőedzője óvatosságra intette a Videoton erejét lebecsülő török szurkolókat, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy kapott gól nélkül nyerik meg a két csapat csütörtöki, törökországi mérkőzését a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének playoffkörében.

„Mi, törökök hajlamosak vagyunk úgy esélyt latolgatni, hogy semmit sem tudunk az ellenfél múltjáról – mondta Senol Günes. – Nos, aki idáig eljut, az nem lehet gyenge, arról nem is beszélve, hogy a Videoton két erős ellenfelet, a Slovant és a Gentet ejtette ki. Egy jó csapat mindig arra törekszik, hogy ne érje meglepetés a pályán. Mi is igyekeztünk mindent megtenni ennek érdekében.”

A Star című újság olyan idézetet is közöl a rutinos vezetőedzőtől, amelyben a magyar csapatról alkotott szakmai véleményét összegzi.

„Különösen a védőjátéka jó, és az sem titok számunkra, hogy technikás futballistákkal, jó néhány külföldivel megerősített csapattal lesz dolgunk. Szervezetten, gyorsan játszik, de ez nem jelenti azt, hogy ne érezném képesnek csapatomat arra, hogy kiharcolja a továbbjutást. Fontos lenne úgy megnyerni az első mérkőzést, hogy ne kapjunk gólt. Szerintem jók leszünk, és nagyszerű közönségünk támogatásával képesek leszünk olyan eredményt elérni, amilyenre szükségünk van.”

Legfrissebb hírek

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája

Gól nélküli döntetlent játszott a Paks a Kolozsvárral az Európa-liga-selejtezőn

Európa-liga
5 órája

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
8 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
14 órája

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
15 órája

Bevetésre kész a kolozsváriak gólkirálya a Paks ellen

Európa-liga
18 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22
Ezek is érdekelhetik