Európa-liga: „Magabiztosan mehetünk Magyarországra” - vélik a skótok

Vágólapra másolva!
2011.07.25. 15:24
Kifejezetten jól kezdte a skót labdarúgóidényt a Hearts csapata: a Paksi FC kupaellenfele az Európa-liga-selejtező előtt a Rangersszel ikszelt – idegenben. Nem csoda, hogy az edinburghi bordó-fehérek magabiztosak a csütörtöki találkozó előtt.

„Önbizalmat meríthetünk szombati teljesítményünkből, és szükségünk is lesz erre, mert nagy európai kupameccs jön. Az előző idényben pokoli keményen dolgoztunk azért, hogy indulhassunk az El-ben, és ennek megfelelően állunk a csütörtöki mérkőzéshez. Magabiztosan mehetünk a szombati meccs után Magyarországra, jó eredményt akarunk elérni” – vélekedett Ryan McGowan, a Hearts védője.

A Hearts menedzserének, Jim Jefferiesnek három sérült okoz fejfájást: kérdéses Andy Webster, David Templeton és Mehdi Tauil játéka Székesfehérváron.

„Webster azt mondta a Rangers-meccs előtt, hogy rendben van, de érezte még a lágyéksérülését, és nyolc perc után cserét kellett kérnie – igaz, Eggert Jónsson kitűnően helyettesítette. Templeton a fejét verte be, Mehdi pedig kapott egyet, meglátjuk, tudják-e vállalni a játékot” – mondta a tréner a Scotsmannek.

Legfrissebb hírek

Több mint tízezer szurkoló fogadja Salzburgban a Ferencvárost

Európa-liga
2 órája

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
4 órája

Tóth Alex sérült, Dibusz Dénes visszatérhet a Salzburg ellen

Európa-liga
16 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
20 órája

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
23 órája

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
2025.10.21. 11:11
Ezek is érdekelhetik