El: Dzsudzsák szerint könnyebb volt a továbbjutás, mint várták

Vágólapra másolva!
2011.03.18. 09:51
Dzsudzsák Balázs, a PSV magyar válogatott balszélsője gólpasszal járult hozzá az eindhoveniek Glasgow-ban aratott 1–0-s sikeréhez és az Európa-liga negyeddöntőjébe jutáshoz. Dzsudzsák úgy véli, a Rangers elleni meccs könnyebb volt, mint gondolták.

„Könnyebb dolgunk volt, mint amit vártunk – értékelte Dzsudzsák a mérkőzést. – A gól mintha a nagykönyvből jött volna, remek passzt kaptam Erik Pieterstől, láttam, hogy a hosszún jön Jeremain [Lens], és betettem neki a labdát, ő meg be is küldte. A második félidőre kicsit nehezebb lett a dolgunk, de sosem voltunk igazán nagy bajban. A győzelem és a továbbjutás nagy önbizalmat ad a szezonzárásra."

A magyar szélső úgy véli, a PSV-nek egészen jók az esélyei az Európa-ligában.

„Nagy csapatok estek ki, mint a Manchester City, a Liverpool és a Zenit, így megnőttek az esélyeink. Nagyon várom már a sorsolást. Nincs vágyott ellenfelem, a Szpartak Moszkvát elkerülném, többek között a műfüves pályája miatt is."

Végezetül: mi a fontosabb – az El vagy a bajnoki cím?

„A bajnoki cím egy kicsivel, mert az közvetlen részvételt jelent a Bajnokok Ligájában. Az Európa-liga szoros második."

Legfrissebb hírek

Több mint tízezer szurkoló fogadja Salzburgban a Ferencvárost

Európa-liga
1 órája

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
4 órája

Tóth Alex sérült, Dibusz Dénes visszatérhet a Salzburg ellen

Európa-liga
16 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
20 órája

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
23 órája

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:26

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

A holland rendőrség 230 Napoli-szurkolót vett őrizetbe a BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 17:50
Ezek is érdekelhetik