Fogadási botrány: az NNI megkezdi a nyomozást a DVSC ügyében

Vágólapra másolva!
2010.12.23. 08:13
Noha a DVSC labdarúgócsapatától várt írásos jelentés nem érkezett meg a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI), az NNI munkatársai az Magyar Labdarúgó-szövetség közlése, valamint a sajtóban megjelent beszámolók alapján megkezdték a vizsgálatot a Sampdoria elleni El-mérkőzés előtt történt csalási kísérlettel kapcsolatban.

A játékosok, valamint Herczeg András állítása szerint egy eddig ismeretlen személy kereste meg Mirszad Mijadinoszkit és Dajan Simacot az Európa-liga- találkozó előtti napon, s az eredmény manipulálására biztatta őket.

A Loki védői visszautasították az ajánlatot, majd jelentették az esetet a vezérkarnak. Azonban a „koronatanúk" meghallgatására csak január 10. után kerülhet sor, mert szabadságuk ideje alatt külföldön tartózkodnak. A nyomozók szerint az eset kapcsolódhat az Európát behálózó fogadási csalásokban érintett bűnözői körökhöz.
Legfrissebb hírek

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
20 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10
Ezek is érdekelhetik