Koman nem tudott ünnepelni, Juhász lőtt már szebb gólt is

Vágólapra másolva!
2010.10.22. 08:16
null
Koman Vladimir hiába lőtt gólt, csapata kikapott (Fotó: Action Images)
Címkék
Koman Vladimir megszerezte első gólját tétmeccsen a Sampdoria színeiben, de a magyar középpályás hiába szerzett vezetést csapatának az Európa-liga I-csoportjában (ebben a kvartettben szerepel a DVSC is) a Metaliszt ellen, 2–1-es vereséget szenvedtek Ukrajnában. Juhász Roland a G-csoportban az AEK elleni 3–0 siker alkalmával szerzett egy gólt akrobatikus mozdulattal, sarokkal, de a védő szerint nem ez volt pályafutása legszebb találata.

„Sajnos nem tudtam úgy ünnepelni az első Sampdoriában szerzett gólomat, ahogy szerettem volna, hiszen vereséget szenvedtünk" – kezdte a Metaliszt ellen 2–1-re elveszített mérkőzés értékelését Koman Vladimir.

„Volt egy jó időszakunk, uraltuk a meccset, aztán nem tudom mi történt, mert tíz ember ellen paradox módon már sokkal nehezebben ment a játék" – utalt Koman arra, hogy Taison kiállítása után emberelőnybe kerültek, mégis visszaesett a játékuk, gólt kaptak, ami végül a vereségüket jelentette.

„Azért bosszantó ez a vereség mert nem voltunk rosszabbak a Metalisztnál, mégis pont nélkül térünk haza, de biztos vagyok benne, hogy két hét múlva javítani fogunk" – fogalmazott a középpályás.

METALISZT HARKIV–SAMPDORIA
 

 

Juhász Roland elégedetten hajthatta álomra a fejét csütörtök éjjel, hiszen csapata, az Anderlecht 3–0-ra nyert az AEK Athén elleni Európa-liga-mérkőzésen, a harmadik gólt ráadásul ő szerezte, nem is akármilyen mozdulattal. A kapunak háttal állva sarokkal juttatta a görögök kapujába a labdát.

„Nem ez volt pályafutásom legszebb találata – mondta mosolyogva Juhász a mérkőzés után. – Az olasz válogatott ellen lőttem egy kapásgólt. Most azt sem láttam, hol köt ki a labda, mivel a kapunak háttal álltam. Miután bement, a kislányomat kerestem a lelátón. Az első félidőben még ott volt, de nyolc óra után már nem, el kellett mennie aludni."

„Köszönettel tartozom csapatorvosunknak, komoly fejfájásom volt ugyanis a meccs előtt, de a gyógyszerek és fájdalomcsillapítók hatottak – árult el egy kulisszatitkot a magyar védő. – Leginkább az tesz boldoggá, hogy nem kaptunk gólt, mivel erre elég rég volt példa.  Hogy minek köszönhetjük ezt? Remekül védekeztünk."

ANDERLECHT–AEK 3–0

 

Legfrissebb hírek

A Zöld-foki-szigetek Kamerun legyőzésével egy lépésre a vb-től

Foci vb 2026
24 perce

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
44 perce

Videó: Varga Barnabás góljával szerzett vezetést a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
50 perce

„Legyen újra miénk a grund” – ezzel az élőképpel fogadták a szurkolók a magyar válogatottat

Foci vb 2026
1 órája

Vb-selejtező: Magyarország–Portugália

Magyar válogatott
1 órája

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
1 órája

Már nem százszázalékosak Andorra ellen az észtek

Minden más foci
1 órája

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik