El, I-csoport: Dzsudzsák jól passzolt, a cselei viszont nem jöttek be

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 21:52
A PSV Orlando Engelaar és Dzsudzsák Balázs (szerencsés) góljának – a magyar szélső tarkójáról pattant a labda a kapuba – köszönhetően 2–1-re nyert a Debrecen ellen a Puskás Ferenc Stadionban Európa-liga-mérkőzésen. Dzsudzsák a holland bajnokságban és a válogatottban látottakhoz képest kevésbé volt aktív, de így is csapata egyik legjobbjának bizonyult.

Háromszor próbálkozott kapura lövéssel, ezekből egyet Malinauskasnak kellett bravúrral védenie, egy kapu mellé ment, míg egy szabadrúgása elakadt a sorfalban. A passzokat tekintve jónak mondható a statisztikája, négyszer több volt a jó átadása, mint a rossz. Huszonkilenc alkalommal talált társat a labdája, míg hétszer nem oda ment, ahova szánta.

A cselek viszont nem jöttek be a Loki védőivel szemben, mivel négyszer megállították Mijadinoszkiék, és csak az első percben mellel átvett labdájával tudta becsapni őrzőjét.

Legfrissebb hírek

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
8 órája

Eltanácsolták a focitól, gólokkal bizonyít – interjú Bárány Donáttal

Képes Sport
Tegnap, 16:17

Hiba lenne leírni a kora miatt Dzsudzsák Balázst

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:26

Jogos volt a DVSC tizenegyese a Kazincbarcika ellen? Nézze meg, és szavazzon!

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 08:55

Kuttor Attila: Legalább a döntetlenre rászolgáltunk volna, de a futball nem pontozásos sportág

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 23:08

Ez nem Gyollai napja volt – tizenegyesgóllal maradt ismét pont nélkül az újonc az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 21:55

NB I: az Újpest a tavaszi 1–6-ért, a Nyíregyháza a 0–7-ért vághat vissza a hétvégén

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 14:15

Szabó Máté: Nem a miénk a bajnokság leggyengébb csapata

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 07:38
Ezek is érdekelhetik