Európa-liga: eldőlt, Győrben kezdhet az ETO a Montpellier ellen

Vágólapra másolva!
2010.07.20. 19:49
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden este jelezte: az eredeti sorsolásnak megfelelően Győrött rendezik meg az ETO–Montpellier Európa-liga-párharc első mérkőzését július 29-én, amennyiben a győriek sikerrel vívják meg a kazah Atirau elleni csütörtöki visszavágójukat az El-selejtező 2. fordulójában.

Amint arról korábban beszámoltunk, a pályaválasztói jog felcserélése azt követően vetődött fel, hogy a sorsolás előtt a Győr és a Videoton ellentétes párosítást kért, mondván: a székesfehérvári stadion játékterének felújítása miatt mindkét csapat az ETO-parkban játssza nemzetközi kupamérkőzéseit.Amint arról korábban beszámoltunk, a pályaválasztói jog felcserélése azt követően vetődött fel, hogy a sorsolás előtt a Győr és a Videoton ellentétes párosítást kért, mondván: a székesfehérvári stadion játékterének felújítása miatt mindkét csapat az ETO-parkban játssza nemzetközi kupamérkőzéseit.

Időközben azonban bizonyossá vált, hogy a Videoton pályája elkészül, így ha a Vidi csütörtökön kiharcolja a továbbjutást a szlovén Mariborral szemben, a következő ellenfelét, a skót Hiberniant már a saját otthonában fogadhatja, azaz nincs akadálya annak, hogy a másik magyar érdekeltségű párharcot is az eredeti párosítás szerint játsszák.

Az UEFA kedden jelezte a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ): mivel a két magyar klub kérése már nem aktuális, nem cseréli fel az ETO mérkőzésének pályaválasztói jogát, így 2. fordulóbeli továbbjutás esetén mindkét magyar csapat hazai pályán kezdi az El-selejtező harmadik fordulóját.

Legfrissebb hírek

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34
Ezek is érdekelhetik